Mikor bontják le Tordai engedély nélkül épített luxusvilláját?

A politikus bujkál a nyilvánosság elől.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.21.
luxusvilla

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja a Tordai Bence villabotrányával kapcsolatos feljelentést – tájékoztatta a Mediaworks Hírcentrumát Szabadi Péter, a KNYF helyettes szóvivője. Közölte: a feljelentés elbírálása még folyamatban van. A Tordai-ügyben a feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a hatósághoz, beadványában felhívta a figyelmet arra, hogy a Metropol megszerezte az építkezéseken kötelező e-naplót, ami egyértelműen lebuktatta a politikust, kétséget kizáró módon kiderült, hogy a régi házat a hatóságokat becsapva teljesen lebontották, és egy új háznak ástak géppel vadonatúj alapokat.

Amint arról lapunk is beszámolt, a Párbeszéd új társelnökéről nemrégiben derült ki, hogy az építési előírásokat kijátszva százötvenmilliós villát épített Budapest egyik legdrágább kerületében. Tordai 2018 óta országgyűlési képviselő, és ő az egyik legnagyobb baloldali botránypolitikus.

Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere már elhatárolódott szövetségesétől. Őrsi az ingatlanmutyiról a sajtóból értesült, azzal kapcsolatban főépítészi tájékoztatást kért – derült ki a polgármester Metropolnak küldött válaszából, leszögezte, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani. Az építési szabályok természetesen mindenkire egyaránt vonatkoznak, viszont azok betartatása az építésügyi hatósági hatáskörökkel 2020. márciusától a Budapest Főváros Kormányhivatalához kerületek – fűzte hozzá Őrsi Gergely.

Kitért arra: az Attila utcai építkezéshez kapcsolódóan kormányhivatali tájékoztatásuk van arról, hogy az elektronikus építési naplót az építtető 2017 decemberében helyezte készenlétbe, az akkori szabályok szerint nem volt szükség kötelező főépítészi konzultációra, így a terveket nem ismerik.

Az egyszerű bejelentés kapcsán nincs eljárás, az e-napló nyitása megtörtént, azt a kormányhivatal hatóságként tudomásul vette, az építkezés elkezdődhetett. Az építkezés végéről, a megépülés tudomásulvételéről még nem érkezett a kormányhivataltól tájékoztatás – mentegetőzött kerületvezető.

Tordai vadonatúj háza Fotó: Metropol

Megjegyezte: az építési szabályok mindenkire vonatkoznak, azok megkerülését szankcionálni szükséges, és aki a szabályokat nem tartja be, joggal számíthat büntetésre.

Mint ismeretes építési engedély nélkül, a hatóságokat félrevezetve épített magának álomvillát a harsányságáról, erőszakos akcióiról ismert baloldali politikus Budapest egyik legdrágább kerületében. Ráadásul régi parasztháznak próbálja álcázni a legalább 150 milliót érő épületet. Éppen az a Tordai Bence építkezett jogsértő módon, aki hosszú ideje a lehető legharsányabban támadja az ugyancsak engedély nélkül építkező milliárdost, Csipak Pétert.

Tordai 2016-ban vett magának telket Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában.

A telken állt egy régi parasztház, a baloldali politikus lényegében e mögé „bújva” kezdte el kijátszani az építési előírásokat. Mivel a kérdéses telekre a szigorú előírások miatt nem kaphatott új épületre engedélyt, ezért hát úgy döntött, megtéveszti a hatóságokat.

Azt hazudta, hogy csak felújítja az eredeti házat, miközben csalárd módon teljesen lebontatta és a helyére egy vadonatúj villát épített. A régi parasztház helyére egy modern, új, kacsalábon forgó, emeletes épületet. Aztán fogta magát és önkényesen beköltözött az épületbe.

Az eredeti parasztház ilyen volt:

Aztán az engedélyezett felújítás helyett ez lett belőle:

Teljesen nyilvánvaló, hogy a hatóságokat megtévesztve az eredeti házat lebontották és vadonatújat építettek a helyére. Az engedély nélküli építkezésen túl Tordai Bence folyamatosan próbálja megtéveszteni, félrevezetni a hatóságokat, minden eszközt bevet, hogy elleplezze a törvénysértést.

Az e-napló lebuktatta a politikust

A Metropol megszerezte az építkezéseken kötelező e-naplót, ami egyértelműen lebuktatta a politikust. Ebből kétséget kizáró módon kiderül, hogy a régi házat a hatóságokat becsapva teljesen elbontották és egy új háznak ástak géppel vadonatúj alapokat.

A Metropol információi szerint a szakértői vizsgálat megállapította, hogy „a terveken szereplő meglévő, megmaradó falak nem találhatók meg, helyette teljesen új vázkerámia lett kivitelezve”. Az építés fázisait nyomon követő, úgynevezett e-napló azt is tartalmazza, hogy „teljes bontás és gépi alapásás” történt. Vagyis a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, s mint ilyet, egyértelműen le kell bontani.

Segít-e Őrsi Gergely MSZP-s polgármester leplezni a törvénysértést?

Fontos kérdés lehet, hogy Tordai Bence a hatóságok megtévesztéséhez, az engedély nélküli építkezéshez kapott-e valamiféle támogatást, politikai hátszelet, bíztatást legfőbb politikai szövetségesétől a II. kerületi polgármestertől, Őrsi Gergelytől, akivel havi rendszerességgel lép fel közös rendezvényeken.

Őrsi Gergely polgármester és szövetségese, Tordai Bence közreműködik-e az MSZP-s polgármester a törvénysértés elleplezésében?

Tordai támadja legharsányabban a szabálytalanul építkező milliárdost, Csipak Pétert

Sajátos fényt ad az engedély nélküli építkezésnek, hogy éppen Tordai Bence az, aki hosszú ideje a leghangosabban támadja a szintén a II. kerületben szabálytalanul építkező ingatlanbefektetőt, Csipak Pétert. Folyamatosan követeli, hogy kezdjék meg végre a szabálytalanul épített villa bontását. Néhány hete még feljelentést is tett az ügyben.

Tordai Bence tiltakozik Csipak villája előtt: szerinte le kell bontani a szabálytalanul épített luxusházat… Vajon a saját szabálytalanul épült házával is ilyen szigorú?

A Csipak-villa

A II. kerület polgármesterétől, az MSZP-s Őrsi Gergelytől a következőket kérdezte a Metropol:

  • Tudott-e politikai szövetségese engedély nélkül épített, 150 milliós villájáról?
  • Mi a véleménye a súlyos jogsértésről arra is tekintettel, hogy korábban gyakran „akciózott” együtt Tordai Bencével, aki élesen támadta például a neves ingatlanbefektető Csipak Péter engedély nélküli építkezését ugyancsak a II. kerületben, a ház mielőbbi lebontását követelve?
  • A II. kerületi polgármester – valószínűleg ijedtében – gyorsan elhatárolódott Tordai Bencétől.

    A nagyhangú akcióiról ismert baloldali politikus vett magának egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában – írja a Metropol.

    Vagyonnyilatkozata alapján a Párbeszéd társelnöke nem engedhetne meg magának egy százötvenmilliós ingatlant.

    A baloldali politikus lényegében e mögé a parasztház mögé „bújva” kezdte el kijátszani az építési előírásokat. Mivel a kérdéses telekre a szigorú előírások miatt nem kaphatott új épületre engedélyt, ezért hát úgy döntött, megtéveszti a hatóságokat.

    Azt hazudta, hogy csak felújítja az eredeti házat, miközben csalárd módon teljesen lebontatta és a helyére egy vadonatúj villát épített. A régi parasztház helyére egy modern, új, kacsalábon forgó, emeletes épületet. Aztán fogta magát és önkényesen beköltözött az épületbe.

    Az engedély nélküli építkezésen túl Tordai Bence folyamatosan próbálja megtéveszteni, félrevezetni a hatóságokat, minden eszközt bevet, hogy elleplezze a törvénysértést.

    Az e-napló lebuktatta a politikust

    A Metropol megszerezte az építkezéseken kötelező e-naplót, ami egyértelműen lebuktatta a politikust. Ebből kétséget kizáró módon kiderül, hogy a régi házat a hatóságokat becsapva teljesen elbontották és egy új háznak ástak géppel vadonatúj alapokat.

    A lap információi szerint a szakértői vizsgálat megállapította, hogy „a terveken szereplő meglévő, megmaradó falak nem találhatók meg, helyette teljesen új vázkerámia lett kivitelezve”. Az építés fázisait nyomon követő, úgynevezett e-napló azt is tartalmazza, hogy „teljes bontás és gépi alapásás” történt. Vagyis a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, s mint ilyet, egyértelműen le kell bontani.

    A Párbeszéd társelnöke még e-naplót is vezetett az engedély nélküli építkezéséről.

    Segít-e Őrsi Gergely MSZP-s polgármester leplezni a törvénysértést?

    Felmerült a kérdés, hogy Tordai Bence a hatóságok megtévesztéséhez, az engedély nélküli építkezéshez kapott-e valamiféle támogatást, politikai hátszelet, biztatást legfőbb politikai szövetségesétől, a II. kerületi polgármestertől, Őrsi Gergelytől, akivel havi rendszerességgel lép fel közös rendezvényeken.

    A Metropol kérdéseire a polgármester – valószínűleg ijedtében – gyorsan elhatárolódott politikai szövetségesétől, gyorsan kijelentve, hogy a „jogszabályokat mindenkinek be kell tartania”.

    A teljes válasz így hangzik:

    Természetesen az építési szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak, azokat mindenkinek be kell tartania, viszont azok betartatása az építésügyi hatósági hatáskörökkel 2020. márciusától a Budapest Főváros Kormányhivatalához kerültek. Az ügyről a sajtóból értesültem, és azzal kapcsolatban főépítészi tájékoztatást kértem. Ezek alapján az Attila utcai építkezéshez kapcsolódóan kormányhivatali tájékoztatásunk van arról, hogy az elektronikus építési naplót az építtető 2017 decemberében helyezte készenlétbe. Az akkori szabályok szerint nem volt szükség kötelező főépítészi konzultációra, így a terveket nem ismerjük. Az egyszerű bejelentés kapcsán nincs eljárás, az e-napló nyitása megtörtént, azt a Kormányhivatal hatóságként tudomásul vette, az építkezés elkezdődhetett. Az építkezés végéről, a megépülés tudomásulvételéről még nem érkezett a Kormányhivataltól tájékoztatás. Ezek ismeretében további tájékoztatást kérünk a Kormányhivataltól. A II. kerület továbbra is mindent megtesz a szabálytalan építkezések ellen, amennyire ezt lehetőségeink engedik, de sajnálatunkra az építésügyi hatósági hatáskörök a folyamatban lévő ügyekkel együtt 2020. március 1-től átkerültek Budapest Főváros Kormányhivatalához. Ám a hatósági jogköröktől függetlenül is úgy véljük, hogy az építési szabályok mindenkire vonatkoznak, azok megkerülését szankcionálni szükséges, és aki a szabályokat nem tartja be, joggal számíthat büntetésre. Tisztelettel, Őrsi Gergely

     









    Top hírek





    Hírlevél-feliratkozás