
Szentkirályi Alexandra: az Orbán-recept sikerén álmélkodik a világ!
A britek szó szerint odáig vannak azért, amit Orbán Viktor elért.
Oroszországban regisztrálták az első majomhimlős fertőzöttet - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi és egészségügyi felügyelet (Roszpotrebnadzor).
A hatósági tájékoztatás szerint a betegséget egy fiatalembernél fedezték fel, aki európai körútról tért haza. A fertőzés veszélye másokra nézve korlátozott - derült ki a beszámolóból.
„A betegség enyhe formában zajlik. Nincs életveszély” - tájékoztatott a felügyelet.
A majomhimlő egy vírusos betegség, amely influenzaszerű tüneteket és bőrelváltozásokat okoz. Afrika egyes részein állandó járványos betegség. A hatóságok ajánlják, hogy aki majomhimlőgyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz.
A közelmúltban több mint 50 olyan országból számoltak be majomhimlős esetekről, ahol a kór nincs állandóan jelen, a megerősített fertőzöttek száma meghaladja a 7600-at - írta jelentésében a Reuters hírügynökség.

A britek szó szerint odáig vannak azért, amit Orbán Viktor elért.

Kádas Károlyt az Ung-vidéki Szalókán helyezték végső nyugalomra.

Az egyik medugorjei látnok őrzi a titkot március 18-ról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.