
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA kínai Vuhan Egyetem kolera vírussal fertőzött személyt talált, azonnal megkezdték a minták begyűjtését és a kontaktkutatást.
A felsőfokú tanulmányi központ egyik diákjánál mutatták ki a vizsgálatok a kolera vírust, a helyi hatóságok le is zártak néhány létesítményt, amíg fertőtlenítik a környéket – számolt be róla a Bloomberg.

A hatóságok közleménye szerint egyelőre nem érkezett hír más fertőzöttről. A kolera a Vibro cholerae baktérium által okozott betegség, amely élelmiszereken vagy vízen keresztül terjedhet, és heveny hasmenést okozhat. Kínában ritka megbetegedésnek számít, idén márciusban találtak még egy esetet, az előző évben pedig mindössze 5 esetről számoltak be.
Ami ijedségre adhat okot az az, hogy az országban A minősítésű betegségnek számít a kolera, ebbe a kategóriában a bubópestis tartozik csak ezen kívül. Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint a legtöbb kolerával fertőzött személynél legfeljebb enyhe tünetekkel támadhat a kór, azonban megfelelő ellátás nélkül akár órákon belül halálos kimenetelű is lehet a kolera a kiszáradás miatt. Így azt ajánlják, hogy megfelelő szájon át történő folyadékbevitellel védekezzenek az emberek, akik elkapják a betegséget. A vírus pont Vuhanban ütötte fel a fejét, ahol korábban kirobbant a koronavírus-világjárvány.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.