
Megmutatja igazi téli arcát az időjárás: dermesztő, ami az ünnepek után ránk vár
Változékony időre lehet számítani.
Rettenetes tragédia történt kedd délelőtt Budapesten, amikor egy 44 éves nő kizuhant egy kispesti panelház 10. emeletéről.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a kizuhant nőt már a mentők sem tudták megmenteni. A Bors információi szerint a 44 éves Irén a testvérénél és az ő családjánál járt vendégségben.
A lap megtalálta az elhunyt nő testvérét, Erikát, aki elmondta, nem hiszi, hogy a nővére öngyilkosságot követett volna el, de azt tudta, hogy az egyedül élő nő társra és gyerekekre vágyott.
„Irén kedd délután jött fel hozzánk, nálunk is aludt. Nagyon szerették egymást a négyéves kislányommal, Laurával. Jó volt őket együtt látni” – zokogta Erika, aki tegnap reggel dolgozni indult. A hét első felében általában a nagymama szokott a gyermekre vigyázni. Az anya ennek megfelelően levitte Laurát az utcára. Közben kapott egy sms-t az édesanyjától, hogy a közeli gyógyszertárban találkozzanak. Miután Erika átadta kislányát a nagyinak, egy keveset sétált hazafelé, majd meglátta a csoportosulást – írta a lap.
„Belémhasított a fájdalom, és felkiáltottam: Úristen, mi történt? Odaszaladtam Irénhez, és megnéztem, mert reméltem, hogy még él, de sajnos szembesülnöm kellett vele, hogy már meghalt” – mondta a Borsnak a gyászoló testvér.

„Reggel még fel is ajánlottam Irénnek, hogy kihagyom a munkát, hogy együtt maradhassunk, de ő biztatott: menjek csak dolgozni. Nem látszott rajta, hogy bármi bántotta volna, ezért nem is tudom elképzelni, hogy öngyilkos lett. Sokkal inkább arra gondolok, hogy kihajolt az ablakon és valahogy megcsúszott” – találgatott Erika.
Tápszerekre szakosodott, sikeres volt üzletasszonyként, ám a világjárvány miatt az utóbbi évben már nem dolgozott.
„Régen nagyon sokat utazott, de mostanában ezt nem engedhette meg magának. Megesett, hogy hónapokra eltűnt, aztán újra felbukkant. Két hete a délegyházi tóhoz mentünk együtt kirándulni. Jó volt a kedve. Nem nagyon panaszkodott, de azt tudom, hogy a szíve mélyén társra és saját gyerekre vágyott. Jó anya lett volna belőle!” – zárta a gyászoló testvér.
Ha Te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Változékony időre lehet számítani.

A tinédzsert Portugáliában találták holtan.

Bűnösnek vallotta magát a vádlott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.