
Márton-nap: ha nem eszed ezt, egész évben éhezni fogsz a hagyomány szerint
Regeteg szokás kötődik ehhez a naphoz.
Több megyére nemcsak a kánikula, de zivatarok miatt is riasztás van érvényben.
Kedden az ország felére 2-es fokozatú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, miután a napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Emellett ráadásul komoly csapadékra is számítani kell, főként Magyarország nyugati részén zivatarok várhatók.
Ezekben a megyékben villámlás, jégeső is előfordulhat.
A reggeli órákban a Dunántúl északi felén és a Dél-Dunántúl keleti területein, valamint kisebb eséllyel az Északi-középhegység nyugati felében alakulhatnak ki zivatarok, melyeket intenzív csapadék (10–30 mm), 60 km/h viharos széllökés, és akár apró szemű jég kísérhet. A késő délutáni, kora esti óráktól a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéiben fordulhatnak elő zivatarok, melyek azonban hevesebbek is lehetnek, viharos kifutószél (60–90 km/h), jégeső (1–3 cm) és intenzív csapadék társulhat hozzájuk.

Regeteg szokás kötődik ehhez a naphoz.

Jótékonyságra is használja találmányát.

Deborah Prum leírta a testén kívüli élményeit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.