
Borzasztó tragédia! Hiába várt a mentőkre, elhunyt a nő
14 óra után próbálták újraéleszteni, mindhiába.
A múlt hét hétvégéjén került fel egy kétségbeesett felhívás egy fővárosban eltűnt fiatalról a Facebookra. Sajnos tragikus vége lett az ügynek.
Szörnyű fejleményről számolt be a 19.kerület.ittlakunki.hu egy Budapesten eltűnt fiúval kapcsolatban. Mint írják, rengetegen osztották meg a múlt hétvégén és azóta is azt a felhívást, amiben kétségbeesett szülők keresték az akkor már egy hete eltűnt 23 éves fiukat.

A keresés sajnos tragikus eredménnyel zárult. Az édesapa csupán fia gyászkeretes fotóját tette ki közösségi oldalára, s hozzá azt írta: „Nincsenek szavak.”
A fiatal srác nővére ennyit tett közzé: „Igazságtalan és borzasztó, ahogy el kell búcsúznunk Pétertől. Ez egy tragédia, és még mindig nem értjük, mi történt. (Valószínűleg sosem fogjuk.) Örökké hiányozni fog a kisöcsém.”
A fiú körözési fotója még megtalálható a rendőrség honlapján. A 19.kerulet.ittlakunk.hu információi szerint ez azt jelenti, hogy az azonosítással kapcsolatos hivatalos eljárás még nem zárult le, ugyanakkor a család birtokában van már azoknak az információknak, melyek alapján bizonyosan tudják, hogy hozzátartozójuk elhunyt.

14 óra után próbálták újraéleszteni, mindhiába.

Február első hétvégéje számos programlehetőséget kínál.

Mindent lángok vettek körül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.