
Kegyetlen lövöldözés tört ki a New York-i metróban, így menekültek az emberek - Videó!
Emelkedett a New York-i metró egyik szerelvényében kedden elkövetett lövöldözés sebesültjeinek száma, a rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi az elkövetőt.
A legfrissebb jelentések szerint legalább 23 ember sérült meg abban brooklyni metróállomásra érkező szerelvényben, amelyben egy fegyveres tüzet nyitott, és több füstbombát eldobott.
Keechant Sewell, a New York-i rendőrség vezetője elmondta, hogy tíz ember sebesült meg a lövöldözésben, további tizenhárman pedig akkor sérültek meg, amikor kiszaladtak a vasútállomásról vagy füstöt lélegeztek be.

Öt ember állapota súlyos, de nem életveszélyes
Hozzátette: egyelőre még nem ismerik a gyanúsított indítékát, de nyilvánvaló, hogy erőszakos szándékkal szállt fel a szerelvényre.
James Essig nyomozó elmondta, hogy a hatóságok egy bérelt furgon kulcsát találták meg a helyszínen. A hatóságok szerint a járművet Philadelphiában bérelte egy Frank R. James nevű, wisconsini és philadelphiai lakcímmel is rendelkező 62 éves férfi, akit nagy erőkkel keresnek, bár egyelőre nem világos, hogy köze volt-e a bűntényhez.

A sajtóban megjelent beszámolók szerint a fegyveres gázálarcot öltött mielőtt felrobbantotta a füsttartályokat és tüzet nyitott. A rendőrség szerint a gyanúsított 33-szor lőtt. A helyszínen megtalálták a lövöldözéshez használt félautomata lőfegyvert, továbbá lőszereket, egy baltát és egy tartály benzint.
A rendőrség 50 000 dollár jutalmat ajánlott fel annak, aki olyan információval szolgál, amely segít eljutni a furgon bérlőjének tartózkodási helyéhez.
Top hírek


Megszólalt egy gyászoló édesanya, akinek gyermekeit férje ölte meg: „Ő az én fiam. Nem engedem, hogy elvigyék”
Szívszorító szavakkal emlékezett meg elhunyt fiairól.

Az utcán, és a lépcsőházakban tomboló, zombiszerű drogosoktól védheti meg a józsefvárosiakat a Fidesz jelöltje
Ismét óriási a tét a VIII. kerületben.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre