RETRO RÁDIÓ

Óbuda kiárusít: bérlakás nincs, fekáliát jelző zászló van





Az óbudaiak hosszú időre elestek a lehetőségtől, hogy zavartalanul fürdőzzenek a római-parti szabadstrandon. És hogy miért? A baloldal által beígért bérlakásépítési program miatt. Óbuda önkormányzata ugyanis jó pénzért eladta azt a területet is, ahol záportározót építhettek volna a fővárossal. De az ígért bérlakások sem épülnek meg: helyüket eladták magánbefektetőknek...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.27.
III. kerület szennyvíz

A III. kerületiek nemcsak a kulturált fürdés lehetőségétől estek el, hanem parkolóhelyektől, bérlakásoktól, illetve panorámától is. Pedig Karácsony Gergelynek és Óbuda baloldali vezetésének, csak meg kellett volna valósítani azt, amit már helyettük kitaláltak és elő is készítettek. Azonban mégsem tették, pedig Tarlós István megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett az óbudai záporgyűjtő megvalósítására, így az már 2020-ban be is került volna a főváros költségvetésébe, de persze közbejött a választás. Záportározó pedig sehol. Ugyanakkor egyre több a klímaváltozás miatt ránk zúduló esőzés, a szennyvízcsatorna pedig megtelik, és a Dunába folyik. Arra a területre is, ahol tavaly a baloldal megnyitotta a szabadstrandot.

A hangulatos szabadstrand vizét veszélyezteti a csatornából kiömlő, a vizet is barnára festő higult ürülék Fotó: Metropol/KB

A baloldali önkormányzat vastag bevételre tett szert, de a kerületben élők rosszul jártak

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata ezután úgy döntött, hogy a piaci ár fölött, 8 százalékkal eladja a záportározó kialakítására alkalmas területet is – több tucat másik ingatlannal együtt. – Érdekesség, hogy a korábban a Bús Balázs fideszes polgármester által indított bérlakásépítési programot sem folytatta utóda, a DK-s Kiss László. Annak ellenére, hogy kampányígéretként hirdette az óbudai baloldal, 2019 óta több mint 100 bérlakást adtak el. A záportározó területén pedig Bús jelentős mennyiségű bérlakást építtetett volna, azonban Kissék úgy látták jobbnak, hogy a telek vevője inkább 291 társasházi lakást húzzon fel oda, és csak 15 bérlakást a rászorulók számára. Ráadásul a terület egy részén őrzött parkolóhely működött, de az eladással ez is megszűnt és az önkormányzat ezeket nem pótolta a lakók számára. Kaptak helyette viszont egy hangulatos dunai de „sufnituning” szabadstrandot, amit esőzés idején bármikor elönthet a szennyvízcsatorna tartalma, azaz a felhígult széklet. Igaz, olyankor gyorsan kiparancsolják az embereket a vízből. A jelzőrendszer is profi: sms és zászló is figyelmeztet.

A strandot alig egy hónapig tartották nyitva eddig Fotó: Metropol/KB

Kizárólag akkor jó a Duna vizének minősége a szabadstrandon, ha nincs eső

A vízminőség kérdése már tavaly is nagy kérdőjel volt, hiszen a kijelölt szabadstrand területétől mindössze nyolc utcányival feljebb, a Pünkösdfürdő utcánál ömlik a Dunába a szennyvíz. Ráadásul ott is van egy kiömlőcső, ahol nem látjuk: a víz alatt. Mindössze egy nagyobb eső kell (a környékbeliek szerint elég egy közepes is) és azonnal érkezik a szennylé a Dunába, amit a vízfolyás aztán pont szabadstrand felé sodor.

A Metropol korábban korábban megkérdezte a Fővárosi Csatornázási Művek véleményét is. A társaság ekkor megírta, hogy békásmegyeri telepre vezető csatorna egyesített rendszerű, közös vezeték szolgál a szenny- és a csapadékvizek elvezetésére, ezért csapadékos időben a szennyvíz záporvízzel keveredik. A többletvizet a békásmegyeri telep a Duna sodorvonalába szivattyúzza, vagyis nem látható módon a víz alatt, parti kiömléssel folynak a Dunába. Csapadékmentes időben semmilyen szennyeződés nem kerül a Dunába. Érdekes információ, hogy Budapest területén összesen 70 hasonló csatorna működik.

SMS-sel és zászlókkal riasztják a fürdőzőket, ha túlfolyhat a széklet

A Metropol a nyáron azt is kiderítette, hogy, hogyan történik a fürdőzők riasztása, ha közeleg az eső, azaz a „szoáré”. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) egyfajta értesítési rendszert működtet: Az FCSM tehát, sms-ben értesíti a strand üzemeltetőjét, akinek ilyenkor a partszakaszon azonnal meg kell tiltania a fürdést.

A Város és Folyó Egyesület egy kék színű fa őrtornyot is elhelyezett a parton – biztos, ami biztos –, ahonnan kék színű zászló jelzi, ha alkalmas és piros színű, amikor a víz alkalmatlan fürdésre....

Kék zászló jelzi, ha alkalmas a fürdésre Fotó: Metropol/KB

„Nagyszámú, székletből eredő, baktériumtörzset találtak a Római-part vizében”

A strandnak már van múltja, 48 évvel ezelőttig ugyanis működött. A bezárása előtt 2 évvel már megkérdőjelezhető volt a víz állapota, de véglegesen csak azután zárták be, hogy a vérhas kórokozóját is megtalálták a vízben.

„Az első vizsgálatokat 1971. augusztus 4-én végezték, s már akkor is a tűrési határértéket meghaladó, nagyszámú, székletből eredő, baktériumtörzset találtak a Római-part vizében. A következő vizsgálatra 1973. május 31-én került sor. ... Ez az utóbbi vizsgálat is két évvel előbbihez hasonló eredménnyel járt — a Megyeri Lidón még a vérhas kórokozóját is megtalálták!” – írta a Tükör 1973. június 26-án.

„Ne dobd el a szemetet” Fotó: Metropol/KB

 





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás