
A legkiszolgáltatottabbak maradnak most segítség nélkül – több mint 5 ezer ukrán nő halt meg eddig a háborúban
A nőket segítő szervezetek forrásai kimerülőben vannak.
Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Kontrát Károly videóüzenetében úgy fogalmazott: ahogy a kormány korábban bejelentette, a rendvédelemben hivatásos jogviszonyban állók számlájára februárban már a tíz százalékkal emelt összegű illetmény érkezett meg.
Tájékoztatása szerint február 10-én utalják át a fegyverpénzt, a hathavi illetménynek megfelelő egyszeri szolgálati juttatást. „A fegyverpénzről minden arra jogosult már megkapta a parancsát” – tette hozzá. Kontrát Károly kiemelte: a kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben, mert „Magyarország előre megy, nem hátra”.

A nőket segítő szervezetek forrásai kimerülőben vannak.

A gázolás az M1-es autópálya pátyi szakaszán történt.

Ideje felkészülni az idei pollenszezonra!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.