
Donald Trump: "Putyin még ma várja a hívásomat"
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkijt. Donald Trump közölte a sajtóval, hogy a mai megbeszélések után fel fogja hívni az orosz elnököt.
A folyamatos kutatásoknak hála a szakemberek több új tünetet is azonosítani tudtak, ami arra utalhat, hogy az omikron-variánssal fertőződtünk meg.
A kutatók és a szakértők egyetértenek abban, hogy az omikron kevésbé okoz súlyos megbetegedést, ám sokkal nagyobb fertőzőképességgel bír, mint a korábbi variánsok.
Az omikron eddigi legismertebb tünetei közé tartozott a torokfájás, fejfájás, orrfolyás valamint a fáradtság is utalhatott koronavírus-fertőzésre is.
A kutatási eredményeknek köszönhetően most újabb tüneteket sikerült azonosítania a kutatóknak, ami a szemet, a fület és a fejünket érinti – számolt be róla a Mirror.
Több embernél is azonosították, hogy miután pozitív lett a koronavírustesztjük szédülésre, fülzúgásra, nagyon erős fejfájásra, valamint a szemek gyors elfáradására panaszkodtak.
A Stanford Egyetem egyik tanszékvezetője, dr. Konstantina Stankovic megerősítette, hogy ezek a tünetek tényleg utalhatnak, arra hogy az omikron-variánssal fertőződtünk meg, de utalhatnak más betegségekre is.
Azonban hozzátette, ha valaki hasonló tüneteket észlel magán, minél hamarabb tesztelje, hogy koronavírusos-e, és ha panaszai súlyosbodnának, akkor egyből kérjen orvosi segítséget.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkijt. Donald Trump közölte a sajtóval, hogy a mai megbeszélések után fel fogja hívni az orosz elnököt.
Mi a megoldás ebben a helyzetben?
Sokan rögtön földönkívüliekre kezdtek gyanakodni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.