A fertőzöttek száma ismét emelkedik, amelynek oka a rendkívül fertőző omikron-variáns terjedése. Az NNK elemzése szerint a hazai fertőzések 11 százalékát már ez a vírusvariáns okozza. Az omikron duplázási ideje rendkívül gyors: 1,5–3 nap, ennyi idő alatt duplázódhat a fertőzöttek száma. Az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról még nem áll rendelkezésre kellő számú klinikai tapasztalat. Az omikron-variáns az eddigi külföldi tapasztalatok szerint kevésbé támadja meg a tüdőt, és elsősorban inkább a felső légutakra koncentrálódik. Főként orrdugulás, torokfájás a fertőzés következménye, vagyis náthaszerű tünetekkel jelentkezik. Az oltás ez esetben is jelentősen csökkenti a betegség súlyos lefolyásának a kockázatát.
2021. november 26-án a WHO a koronavírus B.1.1.529 variánsát aggodalomra okot adó változatnak (VOC) minősítette, és az omikron nevet kapta. Eddig 128 országban azonosították az omikron-variánst, de nem zárta ki, hogy ennél több helyen is jelen lehet, ahol nincsenek meg a technikai feltételek a diagnosztizálására.
Az omikron esetében a variáns által okozott fertőzés súlyosságára és az általa kiváltott immunválaszra vonatkozó jelenlegi ismereteink folyamatosan bővülnek. Az omikron által érintett országok járványügyi adataiból már látszik, hogy gyorsabb terjedésre képes, mint az eddig domináns delta-variáns. Ezt a WHO számszerűsítette is, az omikron duplázódási ideje 1,5–3 nap. A duplázódási idő azt mutatja meg, hogy hány nap alatt nő kétszeresére egy adott időszakban a fertőzések száma. Ebben természetesen időszakonként és országonként is vannak eltérések, de ez a 3 nap alatti átlag nagyon gyorsnak számít - ismertetik a koronavirus.gov.hu oldalán.
Az omikron-variáns esetén nagyszámú mutáció tapasztalható a vírusban, mely nagy mértékben érinti a tüskeproteint, ez pedig aggodalomra ad okot, mivel felmerül, hogy a korábbi fertőzés vagy az oltások által kiváltott immunválasz védő hatása csökken.
Oltási akció januárban: koronavirus.gov.hu
Még mindig korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságáról. Több adatra van szükség ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a különböző életkorú és egészségi állapotú fertőzöttek esetén a megbetegedés várható súlyosságáról, és arról, hogy ezt hogyan befolyásolja a korábbi védőoltás vagy fertőződés kiváltotta immunitás.
Az EU-ban jelentett esetek között jelentős a tünetmentesek aránya. Súlyos állapot, kórházi kezelés szükségessége vagy haláleset nagyon ritkán fordult elő. Ehhez hozzá tartozik, hogy az első esetek – ahogy más variánsnál is – jellemzően az utazók, aktív dolgozók és rokonaik, barátaik körében fordul elő, akik alapvetően a fiatal, egészséges, komoly alapbetegséggel nem rendelkező lakosságcsoportot jelentik.
A Hongkongi Egyetem kutatói szerint az omikron-variáns 70-szer gyorsabban szaporodik a hörgőkben, mint a delta és az eredeti vírus, de 10-szer lassabban a tüdőben, mint az eredeti vírus. Ez magyarázhatja a nagyobb fertőzőképességet és a kevésbé súlyos betegség kimeneteleket.
A WHO közlése szerint több bizonyíték van arra, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz. Az omikron-variáns kevésbé támadja meg a tüdőt, és elsősorban inkább a felső légutakra koncentrálódik. Főként orrdugulás, torokfájás a fertőzés következménye, vagyis náthaszerű tünetekkel jelentkezik a megbetegedés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre