
Merkely Béla: Koronavírus-járvány ellen a teljes oltás a három oltás
Az oltás felvételére buzdít a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla, Magyarország Kormányának Facebook-oldalán látható videójában.
„Az antitestszint nem volt előrejelző a fertőzés elkerülése szempontjából a járvány egyik hullámában sem. Ugyancsak sajnálatos módon nem mondhatjuk azt, hogy egy adott variánssal való megfertőződés biztosan megvédene a többi variáns fertőzőképességétől” – hangsúlyozta Merkely doktor.

Az egészségügyi szakember ezek miatt hívja fel a figyelmet arra:
„Senki sem dőlhet hátra, viszont megtehet mindent azért, hogy a legkisebb veszély legyen arra, hogy megfertőződjön, és nagyon alacsony szinten maradjon a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulásának esélye. Ennek feltétele a professzor szerint, hogy az ember három oltást vegyen fel, mert a jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus-járvány ellen a teljes oltás a három oltás.”
Az oltás az egyetlen védelem
A tavaly év végi adatok szerint a Semmelweis Egyetemen 56 műtüdőkezelésben részesült beteget ápoltak Covid–19 miatt. Közülük 54-en voltak oltatlanok. Két beteg két oltással rendelkezett ugyan, de 180 napon túl voltak oltva akkor, amikor a koronavírust diagnosztizálták náluk – adta hírül decemberben dr. Merkely Béla rektor.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre