
Olyasmi került elő, amit a szakértők még sosem láttak. Ez lehet a bizonyíték arra, hogy az ufók tényleg léteznek? Lehet egy hely, ahol gyakran feltűnnek.
Egy férfi, Erik Rintamaki sötétben izzó sziklákra bukkant a michigani Superior-tó környékén. Úgy véli ez, illetve egy másik felfedezése bizonyítja a földönkívüliek létezését.
A férfi, aki drágakő- és ásványkereskedőként dolgozik, ásványokat kutatott UV-fénnyel, amikor az izzó sziklákat észrevette. Mivel számára ismeretlen dologgal állt szemben, a leletet elvitte a Michigani Technológiai Egyetemre, ahol a szakértők szintén értetlenül álltak az eset előtt. Mindez bár 2017-ben történt, a hír ismét végigsöpört az interneten. Ennek oka, hogy a férfi azóta többször is ellátogatott a helyszínre, pár évvel később pedig újabb furcsaságnak volt szemtanúja. Három narancsszínű fénygömböt látott lebegni a víz felett, melyek többször helyet cseréltek, majd a fények sorban kialudtak. Erik biztos benne, hogy földönkívüliek látogatják a környéket.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját.
39 év után tudta meg végre a diagnózist Rozália.
A tragédiában több százan megsérültek.
Már két hónapja, hogy elgázolták Cserepes Erikát.
Elég hozzá az, ha valaki tehetséges, népszerű és újpalotai?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre