
Fénybe borult Budapest: karácsonykor mutatja meg igazán szép arcát a főváros
Ünneplőbe öltözött Budapest.
Szexuális erőszak miatt vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy most 20 éves férfival szemben, aki tavaly márciusban rátámadt egy egyedül kiránduló nőre egy budai turistaúton - közölte a fővárosi főügyész.
Ibolya Tibor azt írta: a vádirat szerint a vádlott 2021. március 12-én délelőtt a XII. kerület, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, Makkosmária irányába tartó kijelölt turistaútvonalon látta meg az egyedül kiránduló sértettet, akit követni kezdett. Amikor utolérte a nőt, rátámadt, és erőszakoskodni kezdett vele.
A sértett védekezni próbált, a vádlottal dulakodott. A férfi rátérdelt, tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni, a nő azonban ellenállt. Végül a bántalmazott, megfélemlített nőt a vádlott a nemi vágyának kielégítésére érdekében szexuális cselekményre kényszerítette.
A jelenleg is letartóztatásban levő vádlottra az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte, valamint indítványt tett egy korábbi, más ügyben kiszabott 10 hónapos felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

Ünneplőbe öltözött Budapest.

Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.

Az ismert médium megosztotta tapasztalatait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.