A Blikk bedőlt az áltudósnak, mindenki a kamuszörnyükön nevet

A Bors cikkében leszögezi, természetesen nem baj, ha egy szerkesztőnek élénk a fantáziája, sőt itt viszont a blikkesek valóban messzire rúgták a pöttyöst, amikor egy komoly tudósítást közöltek arról, hogy ismét előkerült a mátranováki Fanyűvő. (A Fanyűvő eredetileg a Fehérlófia című 1981-ben bemutatott magyar rajzfilm egyik szereplője.)

A kellőképp hatásvadász címmel büszkélkedő, ám tudományosnak beállított cikkben megszólal az a „fiatal tudós”, aki a saját szemével (!) látta, és saját fényképezőjével lefotózta a mátrai szörnyet, és aki a részletes beszámolójában azt találta mondani a lapnak, hogy a terepen lévő barátjával úgy háromnegyed óra után „különös, bűzös szagot” kezdtek el érezni, és egyébként is, olyan volt, mintha végig figyelné őket valaki.

Így szól az irodalmi magasságokban röpködő leírás a Blikkben:

„Mint a mosatlan, pállott, zsíros haj, olyan volt, csak sokkal intenzívebb. Amikor már szinte elviselhetetlen volt a bűz, egyszer csak megláttunk valamit a szemünk sarkából, az egyik tufabucka tetején, egy koszosfehér foltot. Mint egy ülő, nagy kutya, olyan volt. Felkapta a fejét, valahogy furcsán, természetellenesen hátrahajtotta, cirregett egyet és felegyenesedett. Kaptuk a gépünket, hogy lefotózzuk a jelenést.”

A lap fantáziadús szerkesztője lelki szeme előtt már-már látni vélte a visszataszító Fanyűvőt, vagyis a magyar Jetit, ami amellett, hogy „roppant rusnya”, bizony „veszélyt jelenthet ránk” és szeretteinkre is. Alighanem ma már a fél ország a hasát fogja, ha szóba kerül az álsztori – írja a Bors.

Bedőltek egy nem létező tudósnak

Sajnos hiába elevenedett meg a lap szerkesztősége előtt a félelmetes kutyaember, a gépezetbe hiba csúszott. Nevezetesen az, hogy az észlelés egy bizonyos fiatal tudóshoz, Karmos Balázshoz (micsoda beszélő név!) fűződik, aki részletes leírást mellékelt a Fanyűvő mozgásáról. („Természetellenes gyorsasággal, mégis légies könnyedséggel, hatalmasakat lépve kezdett futni az erdő felé. Futás közben olyan hangokat adott ki, mint a szú a fában, csak sokkal-sokkal hangosabban és hátborzongatóbban.”) Sőt, még le is fotózta a rémséget, és elnézést kért, amiért csak ilyen képi minőségben tudta szolgáltatni a bizonyítékot.

A Blikknek így is jó volt, sőt tökéletes! Az év első szenzációja az övék! Fogták, mindenféle utánajárás nélkül publikálták is, jól van az úgy, elvégre, ha a Himaláján már láttak szörnyet, miért ne élhetne a Mátrában is egy? Hegy az is, csak alacsonyabb.

A gond csak az, hogy Karmos Balázs nevű tudós nem létezik, és ezt egy egyszerű „ráguglizással” ki lehetett volna deríteni. Létezik viszont két egyetemista, K. Takács Márton, a képet készítő MOME-hallgató és egy barátja, Kazsimér Soma. Ő az ELTE-re jár – tudta meg a Bors.

Kísérleti nyúlként tesztelték a Blikket

A Bors megkereste Mártont és Somát, hogy megtudja, mi áll a kamuszörny történetének hátterében. Soma elárulta, még véletlenül sem egy elvesztett fogadás vagy újévi tréfa vezérelte őket, hanem (amennyiben a Blikk megvezetése után hihetünk nekik) egy komoly projekt, amin már évek óta keményen dolgoznak.

– Az egész egy nagyobb, a magyarországi kriptidekkel, rémlényekkel foglalkozó kutatásalapú fotós-irodalmi projekt része, amibe körülbelül két éve kezdtünk bele. A projekt alapját egy tényleges kutatás alkotja, amely főképp a lények archívumokban, szöveges forrásokban, a szakirodalomban, sajtóanyagokban való előfordulásának áttekintésével, és az egyes, a szörnyekhez köthető helyszínek felkutatásából áll. A kutatás dokumentációját pedig a művészet eszközeivel végezzük el: Marci fotókat készít a helyszíni kiszállások alkalmával, én pedig főképp versekben örökítem meg az eseményeket. Jártunk már a putnoki farkasember sírjánál, Hany Istók mocsaránál, Mátranovákon, a vásárosnaményi ogrék észlelési helyénél, a nagyari boszorkányok területén, a szörnyű-völgyi (vicces, de ez egy tényleg létező földrajzi hely) lidérclányoknál is. Egy ideje pedig a „valós”, tényleg adatolható hiedelmeken túl mi is belefogtunk a rémlények „előállításába”. Már jó párat elhintettünk itt-ott, de ezeket egyelőre nem szeretnénk még leleplezni. A projekt kifutását mi egy kiállításként, valamint esetleg egy művészkönyvként képzeljük el, ahol a kutatás során keletkezett minden anyagot prezentálni szeretnénk. Tehát elsősorban nem a Blikk „leleplezése” volt a cél, bár igaz, hogy a projekt foglalkozik a valóságosság és annak előállíthatóságának kérdéseivel is. A blikkes megjelentetés is egy kísérlet volt erre nézve, valamint érdekeltek minket az egy lény felbukkanására adott reakciók is – avatta be a Borsot a részletekbe Soma, Márton pedig a következőket tartotta fontosnak megemlíteni.

– Több bulvárlapra is gondoltunk, végül azért lett a Blikk mert nekik sikerült megtalálni könnyen az elérhetőségüket, valamint gyorsan is válaszoltak a megkeresésünkre – jegyezte meg az egyetemista.