RETRO RÁDIÓ

Újabb dokumentum bizonyítja: Karácsony tudott a Városháza eladásának tervéről





A Városháza tervezett eladását erősíti meg az a levél, amit egy ingatlanokkal foglalkozó ismeretlen küldött Láng Zsoltnak, a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetőjének. A dokumentumot csütörtökön mutatta be Láng a sajtó képviselőinek. A politikus kezdeményezte, hogy az illetőt hétfőn hallgassák meg az illetékes vizsgálóbizottság előtt. A levélben az is szerepel, hogy a fővárosi ingatlanok eladásából 10 százaléknyi jutalékot kell fizetni Berki Zsoltnak, aki azt később továbbosztja a főváros vezetőinek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.16.
Városháza-botrány

November elején robbant a botrány, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat eladná a Városházát – mondta Láng Zsolt. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony azt bizonygatja azóta, hogy nincs ügy, míg a Fidesz szerint joga van tudniuk a budapestieknek, mennyire hitelesek a felvételek. Hiszünk a nyilvánosság erejében a főpolgármesterrel szemben – derült ki az Origo cikkéből.

Láng Zsolt ezt követően egy közjegyző által hitelesített levelet mutatott be. A levelet egy ingatlan-tanácsadó írta, aki nem kívánta megnevezni magát. 2021 májusában keresték meg, és egy tájékoztatón vett részt, ahol befektetőket kerestek fővárosi ingatlanokra, köztük a fővárosi önkormányzat épületére is. Barts Balázs beszélt ezen a találkozón, ahol elmondta, az értékesítések Karácsony beleegyezésével történnek – olvasott fel a levélből Láng Zsolt.

A levélben az is szerepelt, hogy Berki Zsolt elmondta, 10 százalék jutalék jut neki az eladásokból, de azt tovább kell adnia a főváros vezetőinek.

A befektetők fenntartásokat fogalmaztak meg, és a vételi szándékuktól elálltak.

Láng elmondta, mindent megkérdőjelezhet a levél, hétfőre a következő vizsgálóbizottsági ülésre behívják ezt az illetőt. Az eredeti példányt átadta a hatóságoknak a fővárosi Fidesz vezetője.

Tüntetés

Mint ismert, tiltakozással kezdődött a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülése, a dísztermet Anonymus-maszkos demonstrálók lepték el. A tüntetők kezükben táblákat tartottak, amelyeken felhívták a figyelmet a Városházán működő jutalékos rendszerre és a maffiamódszerekkel magántulajdonba átjátszott ingatlanokra. Az ügyben már a rendőrség is nyomoz, hétfőn több házkutatást is tartottak, többek között a Városházán és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnél.

Az elmúlt hetekben megismert felvételeket egy Anonymus-maszkos figura hozta nyilvánosságra a Városháza-botránnyal kapcsolatban, amelyet gyanús eladási ügyek, korrupciós, jutalékos rendszer üzemeltetése, a fővárosi ügyletek körül köröző „cápák” és a baloldal bukott vezetőinek (köztük Bajnai Gordonnak) a visszatérése jellemzett.

Tiltakozással kezdődött a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülése Fotó: Fidelitas

A Városháza-botrány főszereplői

Hamar kiderült, hogy az ügy főszereplője maga Bajnai Gordon. Már az egyik legelső hangfelvételen arról beszélt Gansperger Gyula, hogy Bajnai legalább két embert személyesen helyezett el a Városházán. Az egyik az a Kiss Ambrus, aki a felvételek tanúsága szerint a jutalékos rendszert üzemelteti, és akiből főpolgármester-helyettest csináltak.

Bajnai szerepével kapcsolatban fontos kiemelni, hogy:

  • Személyesen tájékozódott az ügyben.
  • Elmondta, hogy van fővárosi szándék a Városháza eladására, ami az önkormányzatnak érdemi bevételt hozhatna.
  • Elmondta, hogy Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével kell az ügyben beszélni.
  • Bajnai viszont nem Barts Balázzsal beszélt, hanem valakivel, aki jóval felette áll.
  • A fővárosi önkormányzatnál sok embert ismer, többeket ő ajánlott be Karácsony Gergelyéknél.
  • Gansperger Gyula régi harcostársa, a hozzá fűződő kapcsolata sokszor több mint barátság, „együtt küzdöttek a barikádokon”.
  • Bajnai cápákról beszélt Forrás: Facebook

    Bajnai szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a Városháza-ügyben a fővárosi vezetés gyakorlatilag folyamatosan valótlan nyilatkozatokat tett, hiszen arról beszéltek, hogy nincs Városháza-ügy, eszük ágában sincsen megválni az ingatlantól. Bajnai szavai azért is fontosak, mert a volt miniszterelnök Karácsony Gergely egyik legfőbb támogatója.

    Mit csinált Gansperger Gyula?

    Az egész tervezett eladási folyamat másik központi szereplője Gansperger Gyula. Róla azt kell tudni, hogy régóta Bajnai üzleti partnere – vagy ahogy a bukott miniszterelnök fogalmaz később, harcostársa. Egy ismeretlen férfi érdeklődésére az egyik hangfelvételen

    Gansperger igen aprólékosan ismerteti a fővárosi önkormányzat által működtetett jutalékos rendszert – vagyis a pénz-visszaosztáson alapuló korrupciós hálózatot.

    Ennek részei Berki Zsolt, aki „frontol” (vagyis ő adja a nevét és az arcát az üzletekhez, ez a kifejezés a stróman politikailag korrekt eufemizmusa akart lenni), és Berki Zsolt családtagja, Berki Józsi is benne van a „buliban”. Ő a néhai Kiss Péter szocialista miniszter mellett dolgozott korábban, ahogy Kiss Ambrus is.

    Na, most nekem a Gordon (Bajnai Gordon egykori miniszterelnök) azt mondta, hogy ő két embert ajánlott be a Gergőnek (Karácsony Gergely főpolgármesternek) - fogalmazott Gansperger. Mint mondta, az egyik Kiss Ambrus, a másik pedig Tordai Csaba, aki manapság a főpolgármester jogi főtanácsadójaként tevékenykedik.

    A főpolgármester-helyettesek egymást marják a pénzért

    Gansperger azt is elárulta: „A Tordai Csaba nem pénzezik. Tehát ő nincs bent ebbe a jutalékos rendszerben. Legalábbis...” Majd nyomatékosította: „A jutalékos rendszerben, amit nekem a Zsoltnak kell fizetnem. (...) Az csak a Kiss Ambrus felé van.” A baloldali üzletember megemlítette azt is: Ha valamelyik bele akar túrni, a Tüttő (Tüttő Kata főpolgármester-helyettes) vagy bármelyik, az a Kiss Ambrusnak a dolga, meg a Tordai dolga (...) hogy lerendezzék.

    Bár a hangfelvételek szerint Tordai Csaba nem pénzezik, vagyis hozzá nem jutnak összegek, szerepe mégis igencsak fontos. Gansperger Gyula ezt egy helyen ekképpen magyarázta el beszélgetőpartnerének:

    Tehát nincs úgymond hivatali tisztsége. De minden olyan szerződés, rendelkezés, tervezet, ami kimegy a főpolgármestertől, azt ő készíti elő, és ő vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Tehát mielőtt ez kimegy a nyilvánosságra, hogy aláírja a Gergő a szerződést, azt a Tordai Csaba láttamozza.

    Bajnai Gordon harcostársa, Gansperger Gyula is előkerült Forrás: Anonymus

    A hangfelvételek szerint fontos szereplője a rendszernek Barts J. Balázs, a vagyonkezelő vezetője is. Saját befolyását szemléltetve Barts egyszer arról beszélt: „Villámgyorsan csináltatok velük egy tervet, amit villámgyorsan megközbeszereztetek, hogy mire parkot kell itt építeni, addigra már alatta legyen 250 parkoló. (...) És akkor jutunk el ahhoz a pozícióhoz, hogy a park kiírása úgy szól, hogy a két elképzelt szárny helyére ne kerüljön se fa, se semmi.”

    A kiszivárgott felvételek alapján tehát a fővárosi feladatmegosztás úgy írható le, hogy Tordai Csaba jóváhagyatja a vezetőkkel a szerződéseket, Kiss Ambrus elhárítja az akadályokat, Barts J. Balázs végrehajtja a döntést, Berki Zsolt pedig kapja és viszi a pénzt.

    Az utóbbi hetekben kiderült az is, hogy a főváros gyanús körülmények között akar eladni több ingatlant. Köztük a Mocsárosdűlőt, Budapest legnagyobb megmaradt zöldterületét, ahol hatalmas lakóparkot építenének.

    A Tüttő Katára vonatkozó részből pedig kiderül, hogy mindegyik párt küzd a korrupciós pénzekért. A tüntetésen részt vevő budapestiek ez ellen tiltakoztak.

    A Városháza-botrányban ugyan létrejött egy vizsgálóbizottság, de a baloldal folyamatosan akadályozza ennek a munkáját. Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere, a Városháza eladásának ügyében létrejött vizsgálóbizottság elnöke a mai közgyűlésen például elmondta: a főjegyző akadályozni akarja a bizottsági elnök szervezési munkáját, még a bizottság nevét is el akarják venni – írta az Origo.





    Ezeket olvastad már?
    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás