
Három szépség repült rá a 21 éves fiatalemberre – erős felvétel készült
Elfajultak a dolgok a felkapott nyaralóhelyen.
A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira – jelentette a The Western Journal című amerikai hírportál.
A portál arról tudósít, hogy az ügynökség az ausztrál származású Andrew Davison lelkészt vette fel, továbbá 23 teológust vett állományba.
Davison lelkész - akinek Asztrobiológia és keresztény doktrína című könyve 2022-ben jelenik meg - a teológusokkal együtt részt vesz a NASA és a Princeton Egyetem közös projektjében, amely a földön kívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálja.
A hírportál szerint a projekt időszerű. A James Webb űrteleszkópnak, amelyet karácsonykor lőttek fel sikeresen, megvan a képessége arra, hogy nagyon távoli csillagokat és bolygórendszereket, valamint az élet eredetét tanulmányozza és elemezze, abból a szempontból is, hogy vajon alkalmasak-e emberi életre.
A portál idézi Carl Pilchert, a NASA asztrobiológiai intézetének volt vezetőjét, aki szerint annak a feltételezése, hogy a világegyetemben sehol másutt nincs élet, „elfogadhatatlan, amikor több mint százmilliárd csillag van csak ebben a galaxisban, és több mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben”.
A lelkészek és teológusok segítségével most a NASA és a Princeton Egyetem azt is vizsgálja, hogy a különböző vallások hogyan tehetik magukévá és illeszthetik tanításaikba a földön kívüli élet lehetőségét.
A munkában keresztény, muszlim és zsidó vallástudósok és gyakorló papok vesznek részt.
Elfajultak a dolgok a felkapott nyaralóhelyen.
Hiába próbált menekülni az elkövető, sikeresen megfékezték.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.