
,,Ne aggódjatok, minden rendben lesz!” – mondta az anya, aki néhány nappal később belehalt a koronavírusba
Miután az anya elkapta a koronavírust, pár napig enyhe tünetekkel küzdött, aztán egyik napról a másikra minden megváltozott.
A Liverpoolban élő 38 éves Nuria Daniela Gomesnek december 3-án lett pozitív a koronavírustesztje, aki otthonában lábadozott – számolt be róla a Daily Record.
Nuria barátnőjének azt elmondta, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, csak egy kicsit köhög. Ám pár nappal később egy éjszaka folyamán a kétgyermekes anyának súlyosbodtak a tünetei és fulladni kezdett.
Két lánya egyből értesítette a mentőszolgálatot, akik villámgyorsan a helyszínre értek és megkezdték az újraélesztést, de az anya életét már nem tudták megmenteni.
,,Minden olyan gyorsan történt. Még mindig vannak emlékeim a rettenetes éjszakáról, de próbálom minél hamarabb elfelejteni őket. Kiskorunk óta egyedül gondoskodott rólunk, ő volt a mindenünk” – nyilatkozta Myra, aki teljesen összetört édesanyja elvesztése után.
Az anya barátnője elmondta, hogy Nuria nem akarta felvenni az oltást, mert rengeteg rossz dolgot olvasott a vakcinákkal kapcsolatban a közösségi oldalakon.
Top hírek


Menczer Tamás: amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország
Ezt közölte a Facebook-oldalán szombaton.

Nem akármilyen berendezéssel vizsgálják a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a betegeket
Mutatjuk a részleteket!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre