
Müller Cecília elárulta, mit gondol a harmadik oltásról
A Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike biztonságos, aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos Brüsszelben szerdán.
Müller Cecília az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy fél évvel az ellenanyag csökkeni kezd a szervezetben. Ezt a harmadik, ismétlő oltás szinte teljesen kompenzálja, visszaemeli az eredeti, 80-90 százalékra.
„Ezért mindenkit arra bíztatok Magyarországon, hogy aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most vegye fel a harmadikat is” - fogalmazott.
Kiemelte: a Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike hatékonynak bizonyult.
Közölte azt is, hogy a koronavírus jellemzője a gyors mutáció, ezért mára az emberiség egy szinte egy teljes új természetű vírussal áll szemben. Ennél a vírusnál nem zártható ki annak az esélye sem, hogy bizonyos ideig akár fél évente ismétlő oltásra lehet szükség - emelte ki.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre