
Fénybe borult Budapest: karácsonykor mutatja meg igazán szép arcát a főváros
Ünneplőbe öltözött Budapest.
A fiatal nő mostanra már máshogy látja a dolgokat, mindenkit az oltás felvételére buzdít.
Egy fiatal brit nő, Gemma Roberts koronavírus miatt került kórházba. „Eleinte fáradtnak és betegnek éreztem magam, majd légszomjam lett attól is, hogy kimentem a mosdóba.” Romló állapota miatt könyörgött az orvosoknak, hogy mentsék meg. Ellátása alatt a szíve nyolcszor állt le. Szerencsére az orvosoknak mindig sikerült őt visszahozniuk.

A nő korábban megtagadta a koronavírus elleni oltást, amit utólag nagyon meg is bánt – írja a Mirror. Azok után, amin keresztülment, mindenkinek javasolja a vakcina felvételét. „Agymosottak voltunk, másoknak is tudnia kell, hogy nem szabad hinni az oltásellenes híreknek” – mondta. Összesen két hónapot töltött gépekre kötve, amiért magát teszi felelőssé, és azt, hogy bedőlt az oltásokról szóló álhíreknek. A 35 éves nőnek komoly bűntudata van, amiért a családjának ennyit kellett aggódnia miatta, de reméli, hogy mostantól minden jóra fordul. A nő elmondta, alapbetegsége nem volt, de egy kicsit elhízott. Gemmáról ITT tudsz megnézni kórházi képeket.

Ünneplőbe öltözött Budapest.

Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.

Az ismert médium megosztotta tapasztalatait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.