
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Országos karantént tart szükségesnek az elnök Szlovákiában.
Zuzana Caputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.
Az államfő – aki a szlovák törvények értelmében hivatalosan nem utasíthatja a kormányt intézkedésekre – szokatlan érzelemmel telített hangnemben nyilatkozott egy pozsonyi kórházban tett látogatást követően. „Jelenleg mi vagyunk a legrosszabb helyzetben lévő ország a világon, ami az új fertőzöttek lakosságarányos számát illeti. A kórházak teljesítőképességük határán állnak, és kénytelenek az ellátást korlátozni, a kimerült egészségügyi személyzet segítséget kér” – fogalmazott.
Ideje végre hallgatni a szakértőkre – tette hozzá Caputová, aki a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnépszerűbb politikus hazájában.
A kormányzó pártok képviselői a sajtónak már jelezték, hogy szerdán szigorítanak a járványügyi korlátozásokon, konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem említettek.
A négypárti szlovák kormánykoalícióban eddig sokszor belső viták nehezítették új intézkedések kidolgozását és életbeléptetését.
Caputová több mint egy hete írta alá azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében a munkavállalóknak hetente kétszer munkakezdés előtt igazolniuk kell, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, átestek a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatniuk a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az új jogszabályoknak elvileg hétfőn kellett volna hatályba lépniük, de az ország egészségügyi hatóságai hiányosnak tartották a szabályozás gyakorlati alkalmazásának előkészítését.
A szlovákiai ellenzék is megosztottnak mutatkozik. Míg Peter Pellegrini volt miniszterelnök, az Irányból kivált Hang (Hlas–SD) vezetője felszólította Caputovát, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást a kormányra, addig a pozsonyi parlament két legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer–SD) és a Mi Szlovákiánk–Néppárt (LSNS) elutasítja a beoltatlanok számára a vendéglátóiparban már korábban bevezetett korlátozásokat.
Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a lakosság mindössze 46,8 százaléka kapott oltást, ez az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a harmadik legalacsonyabb átoltottsági arány az Európai Unióban.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.