
Ez bizony Magyar bukta!
A kormányfő is reagált Magyar Péter beismerésére.
Frontok alakítják hazánk időjárását, előbb egy melegfront, vasárnap este pedig egy hidegfront is elérte Magyarország területét, ami miatt kezdetben csapadékosabb és hűvösebb időre kell számítani.
A borús délelőtt után jön a naposabb idő.
Reggelig borult lesz az ég, és többfelé lehet kisebb eső, az Alpokalján akár havas eső is. Napközben észak felől szakadozik a felhőzet, előbukkan a nap. Az északi, északnyugati szél egyre többfelé élénkül meg. 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
Kedd reggel a Tiszántúlon többfelé képződhet köd, illetve északon is párás lesz a levegő. Ezek feloszlása után napos, gyengén felhős idő ígérkezik, csapadék nélkül. Az északkeletire forduló szél gyenge marad. Reggel 3, délután 11 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.
Szerda hajnalban sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, melynek egy része csak lassan oszlik fel. Lesznek ugyanakkor derűsebb tájak is. Eső nem várható. 9 fok körüli valószínű a csúcshőmérséklet.
Csütörtök és péntek napos, és tartósan rétegfelhős, párás területek váltakoznak. Párásságra, egész napos szürkeségre főleg a Dunántúlon és északon lesz esély. A délkeleti szél csak néha élénkül meg. Marad a 10–11 fok körüli maximum – írták a koponyeg.hu oldalán.

A kormányfő is reagált Magyar Péter beismerésére.

Németh Balázs szúrta ki az érdekes jelenséget.

A megújult Citadellát mindenkinek látnia kell!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.