Ezeken a járműveken lesz ingyenes a kerékpárszállítás továbbra is hétvégente Budapesten





Június végéig lehet ingyenesen kerékpárt szállítani hétvégente minden erre alkalmas járművön a fővárosban. Itt a lista, mely járatokat érinti.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.20.
kedvezmény

Azt írták, hogy eddig sikeres volt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szolgáltatása, amelynek során a kerékpárosoknak csak a saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kellett rendelkezniük. A mostani intézkedés minden kerékpárszállításra alkalmas vonalat érint. Nem kell kerékpárbérletet váltani, illetve külön jegyet lyukasztani szombaton, vasárnap és ünnepnapokon a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV vonalán, valamint a 60-as jelzésű fogaskerekűn, továbbá minden Tátra típusú villamoson, amelyek elsősorban a budai fonódó hálózaton - jellemzően a 41-es, az 56-os, az 56A, az 59-es, az 59A, az 59B és a 61-es vonalon -, a pesti oldalon pedig az 1-es, a 12-es, a 14-es, a 28-as, a 28A, valamint a 37A vonalán közlekednek.

Ugyanez érvényes a 21-es, a 21A, a 65-ös, a 165-ös és a 212-es buszon, a 77-es trolin és a D14-es, Csepelt Soroksárral összekötő átkelőhajón - áll a közleményben.

A BKK azt javasolja, hogy indulás előtt tájékozódjanak a BKK Futár alkalmazásban a jármű típusáról.

Folytatódik a kedvezmény (Fotó: BKK)

 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás