
Karácsonyi tragédia! Árván maradt a 3 éves fiú, ő az egyetlen túlélője a balesetnek
Ő az egyetlen túlélője a balesetnek.
A 28 éves férfi nem talált jobb helyet, mint a ráckevei temetőt, hogy undorító módon könnyítsen magán. A bűncselekményt ráadásul egy elhunytjához érkező férfi szeme láttára követte el,
A 28 éves férfi az elképeztő bűncselekményt még március 5-én délben követte el.
A sokkoló látvánnyal először egy 43 éves, a kegyeletét leróni érkező férfi szembesült, aki azt látta, hogy édesapja sírhelyétől mintegy 20 méterre a 28 éves férfi önkielégítést végez, miközben bal lábával a síremléken támaszkodott. A 43 éves férfi gyorsan elkergette a férfit, majd értesítette a rendőrséget – írja a police.hu.

A járőrök 30 percen belül ráckevei otthonában megtalálták Sz. Györgyöt. Előállításakor boxoló állásban dülöngélve közölte, hogy „én vagyok a maffia és ólomból van az öklöm”, azonban ez a rendőröket nem hatotta meg és letartóztatták a férfit, aki beismerte, amit elkövetett, de arra már nem tudott magyarázatot adni, hogy miért, s mi végett pont a temetőbe követte el.

Ő az egyetlen túlélője a balesetnek.

A vácrátóti kisfiú megköszönte a csodás ajándékot.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.