
Gyermekgyilkosság: 30 évvel a bűntény után tartóztatták le az anyát
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
A szakember elmondta, hogy országszerte jóval nyugodtabbak az emberek, hála a második vagy harmadik oltásnak.
Dr. Szlávik János infektológus főorvos a Mokka adásában elmondta, továbbra is az oltatlanok vannak óriási veszélyben.
„Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, a kórházba kerülők száma azonban nem. Ez az oltásoknak köszönhető” – magyarázta Szlávik János.
A szakember szerint, akik be vannak oltva, jóval kedvezőbb helyzetben vannak, ők nem ragaszkodnak már annyira a szigorításokhoz. Nem félnek, megnyugodtak, hogy nem fognak intenzív osztályra kerülni.
A szakember elmondta, hogy valamikor novemberben, esetleg decemberben tetőzhet a a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez az időszak szerencsére egyre jobban kitolódik.
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
A kutatók már kifogytak a lehetséges magyarázatokból.
A nő most teljesen kétségbe van esve emiatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.