„Olyan sebességgel ütötte el Vikit, hogy azonnal meghalt” – a kézilabdás lányt a drogos sofőr gázolta el





 Kamerán keresztül látta meg imádott lánya halálos balesetét az a jánossomorjai apa, akinek lányát egy bedrogozott szlovák sofőr gázolta halálra a biciklisávban. A férfi ezután egy családapát is elütött, László élet és halál között lebeg.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.06.
ámokfutó

Két család életét tette tönkre 1,5 óra alatt az a bedrogozott szlovák férfi, aki hétfő hajnalban, két óra különbséggel gázolt el két kivilágított, szabályosan közlekedő biciklist a kerékpársávban. A 20 éves Viktória azonnal meghalt, míg a kétgyerekes családapa, László gerincsérülésével az életéért küzd.

Viktóriának esélye sem volt

Mint minden hajnalban, úgy hétfőn is fél négykor indult dolgozni a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján a ragyogó tehetségű kézilabdás lány, Budai Viktória. Csupán pár háztömbre kerekezett még otthonától, amikor a biciklisávba hajtva elgázolta egy hatalmas fekete terepjáró. A sofőr a brutális baleset után azonban nem állt meg, továbbszáguldott, és másfél óra múlva Mosonmagyaróváron egy másik kerékpárost is elütött: a kétgyermekes családapa, M. László is szabályosan haladt a sávban, amikor a Mercedes padlógázzal nekihajtott. Ahogyan Vikit, úgy a férfit is magára hagyta, egyikük mellett sem állt meg segíteni.

Az apa a helyszínre ment, ahol a rendőrök már közölték vele a szörnyű hírt

A fiatal lány édesapja a helyi térfigyelőről tudta meg, mi történt.

„Két órával később ment dolgozni, és látta a lezárt területet, de akkor még nem tudta, mi történt. Nálunk azonban folyamatosan működnek a térfigyelők, és amikor a férjem beért a munkahelyére, megnézték a felvételeket. Ott látta meg az ismerős biciklit a képsorokon” – mondta a Borsnak az összetört édesanya, Budainé Krisztina. Az apa ekkor a helyszínre ment, ahol a rendőrök közölték vele a szörnyű hírt.

„Olyan sebességgel ütötte el az az ember, hogy azonnal meghalt. Ezt nem lehet felfogni, nincs az a büntetés, ami méltó lenne ennek az embernek” – zokogta.

20. születésnapjára kapta a biciklit

A baleset helyszínén azóta is gyertyák tucatja ég, a fiatal lányt egy emberként gyászolják a településen, nem volt olyan, aki ne szerette volna őt.

„Mindenkit feldobott a mosolyával, az egyik legkedvesebb, legjobb ember volt, akit csak ismertem” – mondta a Borsnak a lány egyik barátja. Viktória elkötelezett sportoló volt, kézilabdakapusként keményen edzett csapatával.

„Az egyik legkedvesebb, legjobb ember volt, akit csak ismertem” – mondta az egyik barátja

Anyukája elmondta, Viki nemrégiben, 20. születésnapjára kapta a kerékpárt.

„Mindennap azzal ment dolgozni, mindig minden szabályt betartott, ahogyan most is. Együtt választottuk ki az új kerékpárját, fel volt szerelve mindennel, teljesen ki volt világítva” – sírta Krisztina.

Az egyesület is búcsúzik tőle

„A Jánossomorja Sportegyesület kézilabda-szakosztálya mély fájdalommal tudatja, hogy kiváló csapattársunk, kapusunk, barátunk, Budai Viktória a mai napon tragikus körülmények közt itt hagyott bennünket” – írta közösségi oldalára az egyesület, aminek tagjai tegnap este megemlékezést tartottak a szeretett kapus emlékére.

Idegsebészeti műtéten esett át László

László, akit szintén elütött a férfi, négyéves kislányáért kerekezett.

„Mindig ki volt világítva a biciklije, még sziréna is volt rászerelve. Szabályosan ment a sávban” – mondta csöndesen László egyik családtagja a Borsnak. A férfi azóta válságos állapotban kómában van, idegsebészeti műtéten van túl, a gerince is eltört.

„Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a kislánya is ott ül a biciklin. A hatalmas sebességtől a gyerekülés kettétört. Ha ott lett volna, ő már nem élne” – szögezte le a családtag.

A férfi azóta válságos állapotban kómában van, idegsebészeti műtéten van túl, a gerince is eltört

Két kislánya várta haza

„A nagyobbik lánya volt bent nála, a kicsinek úgy tudom azt mondták, hogy apát baleset érte, és most alszik egy kicsit. Szavakkal nem lehet leírni a fájdalmunkat” – mondta.

László gyermekeinek édesanyja is nyilatkozott a Borsnak, de aztán kérte, inkább ne tegyék közzé.

A gázolót az eset után pár órával elfogták, kiderült, hogy bár a kocsit és őt Mosonmagyaróváron találták meg, de szlovák állampolgár, a baleset idején pedig drogozott is. A 35 éves férfit a zsaruk az elfogása után őrizetbe vették.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás