A Magyar Rádió ostromával vette kezdetét a világot megrengető magyar forradalom 1956. október 23-án

Még a szervezők sem számítottak arra a hatalmas tömegre és lelkesedésre, amely 1956. október 23-a délutánján a Bem-tér környékén összegyűlt. A tömeg egyre lelkesebb volt, már a Margit hídon vonuló sokaságból is egyre gyakrabban lehetett hallani a „Ruszkik haza!„ valamint a „Gerőt a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!” rigmusokat. A hangulat csak fokozódott, miközben felolvasták az egyetemi ifjúság 16 pontos petícióját, amit előző nap a Műegyetemen fogalmaztak meg. A sokaság a teljes magyar társadalom ellenérzéseit az elnyomó kommunista diktatúrával szemben megfogalmazott minden pontját hangos üdvrivalgással és tapssal üdvözölt. A kiáltvány követelte egyebek mellett a többpártrendszer kialakítását, a szovjet csapatok kivonását, a teljes sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot és a diktatúra bűnös vezetőinek bírósági felelősségre vonását. A hangulat akkor hágott tetőfokára, amikor Sinkovits Imre az emlékmű talapzatán állva elszavalta a Nemzeti Dalt. A dal „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!„ refrénjét egy emberként visszhangozta vele együtt a sokadalom- írja az 1956-os eseményeket visszaidéző cikkében az Origo. Zűr és zavar a pártvezetésben A pártközpontban válságtanácskozó kommunista vezetők végig azt remélték, hogy az emberek szépen szétszélednek a kiáltvány felolvasását követően. Nem így lett, az addigra óriásira duzzadt tömeg a demonstráció után nem volt hajlandó feloszlani. 1956 októberére ugyanis a kommunista diktatúra mély válsága és a rendszerrel szembeni elégedetlenség általános társadalmi feszültségbe torkollott. Komoly fordulópontot jelentett a kommunista zsarnoksággal szemben kibontakozó általános társadalmi elégedetlenségben Rajk László és kivégzett társainak 1956. október 6-i újratemetése. Az újratemetést követő napokban ugyanis a pártvezetésen belüli reformkommunista csoport aktivizálta magát, ahogy a szervezkedő egyetemi ifjúság, a rendszerellenes értelmiséget tömörítő Petőfi Kör és a Magyar Írók Szövetsége is. Ilyen előzmények után olvasták fel 1956. október 23-a délutánján híres kiáltványt. Mivel pedig a pártvezetés nem engedélyezte ugyan a tüntetés megtartását, de a tűzparancsot sem a karhatalom számára, nem volt meglepő, hogy a változtatásokra éhes tömeg a budai Bem-szobortól nem hazafelé vette az irányt. Az emberáradat kétfelé szakadt: a demonstrálók egy része a Kossuth térre vonult, hogy meghallgassa Nagy Imre beszédét, míg a tömeg másik fele a Bródy Sándor utcába, a Magyar Rádió épületéhez ment, hogy beolvastassák a diákok követelését. Ám a rádiónál már akkora odaérkezett a karhatalmi erősítés. A Zólyomi László vezette egység azt a parancsot kapta a pártvezetéstől, hogy ha a helyzet elfajulna, könnygáz bevezetésével oszlassák fel a tömeget. Azonban míg a vegyvédelmi század, illetve a Petőfi laktanyából a Rádióhoz vezényelt alegység a honvédelmi miniszter parancsát követve nem hozott magával lőszert, addig az épületben elhelyezett ÁVH-s zászlóalj éleslőszerekkel megtöltött fegyverekkel várakozott. Pedig „a tömegnek akkor fegyvere nem volt. Fegyvert egyedül csak az ávósok használtak”- idézte fel a lap Zólomy László honvédezredes, a Magyar Rádió védelmére kirendelt egység parancsnokának visszaemlékezését. Ilyen körülmények között hangzott el a rádióban a délutáni tüntetést elítélő Gerő Ernő beszéd, amely még jobban felkorbácsolta az indulatokat. Az amúgy is pattanásig feszült helyzet még tovább fokozta a Nagy Imre-beszédtől csalódott tüntetők megérkezése a Rádióhoz. Ekkorra több tüntető lőfegyverhez is jutott amellett, hogy a védőknek muníciót szállító gépjárművek lefoglalásával is számos lőfegyver került a tömeg birtokába. A Rádió ostromának hírére a Honvédelmi Minisztériumban kitört a pánik. A minisztériumból néhány, a piliscsabai harckocsiezred állományába tartozó páncélost vezényeltek erősítésként a Rádióhoz. Ám a tankparancsnok nem a tömegre irányozta harcjárműve lövegét, hanem az elreteszelt kaput lőtte rommá, míg a többi páncélos egyszerűen visszafordult. Ezután az ávósok heves tüzelése ellenére a tüntetők beözönlöttek a szétlőtt kapun át a Rádió épületébe. Az ÁVH-zászlóalj parancsnokát, Fehér őrnagyot fejbe lőtték, majd emeletről emeltre haladva véres tűzharcban számolták fel az ellenállást. Bár a szemtanú, Zólomy ezredes határozott állítása szerint az ávósok nyitották meg a tüzet, az mind a mai napig vitatott, hogy kik adták le az első lövést, mint ahogy az is, hogy hány halálos áldozatot követelt a forradalom első napja. Természetesen az 1956 után kiadott Fehér Könyv és a Kádár-korszak alatti történeti kánon szerint az „ellenforradalmi csőcselék„ tüzelt először a védőkre. A Magyar Rádió ostromával vált 1956. október 23-a békés tüntetésből fegyveres felkeléssé, és ezzel tört ki a világot megrengető magyar forradalom. A Rádiónál elesettek száma összesen 200 és 300 fő között valószínűsíthető.