
Adománygyűjtés közben elgázolták a jótékonykodó férfit – Megrázó videó
Nem hiszed el, honnan jelentkezett be később.
Fiatal művészek alkotásait tekinthetjük meg október 14-ig a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A fiatal képzőművészpalánták két kategória: a karikást pattogtató betyárok, és a puli vizuális megjelenítésére pályázhattak.
Pödört fekete bajusz, csizma és a betyárok hű társa a puli, többek között ezek is megjelennek a Vajdahunyad várának belső falain, amelyet a legjobb 54 hallgató alkotásából állítottak össze a Városligetben.

Azt gondolnánk, hogy a fiatalok már egyre kevésbé kíváncsiak a hagyományokra és a hungarikumokra, azonban ez a kiállítás bemutatta, hogy pont az ellenkezője igaz. – A pályázaton nagyon sokan indultak és adtak le anyagot, több mint 70 pályázati anyag érkezett. Fontosak a hagyományok és fontos az is, hogy újragondoljuk őket, ahogy a művészhallgatók ezt csinálták ezekkel a motívumokkal – mondta Tóth Eszter kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy nem hagyományos módon vannak megjelenítve az alkotások, ezért azok számára is érdekes lehet a kiállítás, akik a hagyományok iránt kevésbé érdeklődnek. – A grafikushallgatók abszolút az újdonság oldaláról fogták meg a témát, így nagyon trendi alkotások születtek – tette hozzá.


Az egyetem hallgatói egy belső pályázat keretében vehettek részt a pályázaton, melyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Memories of Hungary cégcsoporttal és a Hungarian Souvenirs Kft.-vel közösen hirdetett meg – fejtette ki a kommunikációs vezető. – A Memories csoport szuveníreken tervezi megjeleníteni a kiválasztott mintákat, és a Memories of Hungary boltokban lehet majd kapni ezekkel a mintákkal különböző tárgyakat – jegyezte meg Tóth Eszter.
Nem csak a hungarikumok körében születtek alkotások
Nem ez az első eset, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem versenyre hívja a művészpalántákat; legutóbbi 2020 nyarán is volt egy a mostanihoz hasonló pályázat, akkor a fiataloktól a „Budapest fiatal szemmel” témában vártak alkotásokat, amelyek szintén ajándéktárgyakra kerültek fel.


Nem hiszed el, honnan jelentkezett be később.

New Yorkban beszélt az állapotáról.

Azt hitték, hogy csak egészségesebb életmódra van szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.