
Károly király a rákkal vívott küzdelme után kijelentette: „Már nem látom a távoli jövőt"
New Yorkban beszélt az állapotáról.
Az idei felvonulás az 1956-os hősökről és a rendőrterror áldozatairól is megemlékezik.
A mai Békemeneten résztvevők a brutális rendőrterror helyszínein haladnak végig. A több százezres tömeg sétájával tesz hitet a hagyományos értékek, életforma, a nemzeti önállóság, a kereszténység, a családpolitika mellett és mutatja meg, hogy a magyarok ellenállnak a globális elit nyomásának.

A menet 14 órakor indul a Műegyetem elől, majd a Szabadság hídon és a Kiskörúton át haladva érkezik meg az Erzsébet térre. Itt, 15.30 órakor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Mint arról korábban beszámoltunk, a járványhelyzet miatt 2018 óta nem volt Békemenet. A szervezők ebben az évben minden eddiginél nagyobb, több százezres békés tömegre számítanak.

New Yorkban beszélt az állapotáról.

Azt hitték, hogy csak egészségesebb életmódra van szüksége.

Egy évszázada kezdett hódítani Budapesten a pláza.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.