Érthetetlen videó: percekig kellett győzködni a sofőrt az M4-esen, hogy ne menjen szembe a forgalommal





A Magyar Közút Instagram-oldalára töltött fel egy olyan felvételt, amitől először borsózik a hátad, majd értetlenül állsz előtte.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.01.
félelmetes

A közútkezelő videójában jól látható, hogy egy autós felhajt az M4-es autóútra, szemben a forgalommal. Az eset hétfő délelőtt történt a 60-as kilométernél. A sofőr előbb lehajtott az ott található pihenőbe, majd pár perccel később már a forgalommal szemben, a belső sávban hajtva látható.

Minden szabályosan közlekedő autós villogott neki, de az egyik addig tette ezt, míg sikerült megállítania. Majd addig állt előtte, míg észhez nem tért. Ezzel talán nagyobb baleseteket is megakadályozott. Mivel a többi autós is résen volt, így nem történt baleset.

A felvételeken úgy tűnik, hogy a szabálytalanul haladó autóst győzködik, hogy menjen vissza a pihenőbe és forduljon meg. De ehhez több mint 2 perc kellett… Vajon mit mondhattak neki és mivel tudták rábírni, hogy rászánja magát, és miért kellett neki ennyi idő, hogy végre visszaforduljon?” – fogalmaz a közútkezelő a videó melletti posztban.





Ezeket olvastad már?
„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás