
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz oltások megjelenése óta számos rémhír kezdett el terjedni az interneten, amelyet most Kemenesi Gábor, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa tett helyre.
Az oltások miatti vérrögképződésekről szóló rémhíreket tette helyre Facebook-oldalán Kemenesi Gábor, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa.
„Az elmúlt időszakban, a bizonyos vakcinák ritka mellékhatásaként megismert jelenségek rendkívül ritkák. Olyannyira ritkák, hogy a tízezres nagyságrendű emberen végzett klinikai vizsgálatok során nem derülhettek ki” – írta a víruskutató.
Kemenesi szerint jelenlegi ismereteink szerint a hírekben szereplő, trombózishoz vezető kórkép előfordulási gyakorisága egy a százezerhez, az ebből fakadó halálozás pedig egy az egymillióhoz.

A Covid-fertőzéseknél megfigyelt vérrögképződési gyakoriság viszont a vakcinával összefüggésbe hozott jelenségnél százszor gyakoribb.
A nemzetközi statisztikák szerint az Egyesült Királyságban beadott 21,2 millió vakcinát követően mindössze 168 esetben (0,0008%) találtak vérrögképződést, melyből 32 végződött halállal (0,000151%). Ezzel szemben a Covid-megbetegedés miatti halálozás 2% körül mozog.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.