Kiderült, ezért történhetett a robbanás a kiskörei vízerőműben





A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn – közölte az MVM kedden az MTI-vel.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.21.
baleset

Kiemelték, az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek.

A robbanás következtében a helyszínen tartózkodó munkatársak közül négyen súlyos, négyen pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba.

Az MVM az ügyben illetékes hatóságokat haladéktalanul értesítette és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása.

Kedden reggel Kóbor György, az MVM csoport elnök-vezérigazgatója és Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes is a helyszínre érkeztek, hogy tájékozódjanak a balesetről – olvasható az MVM közleményében.

A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve.

Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40–45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energiaellátását biztosítja.

Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-ától a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik.





Ezeket olvastad már?
"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás