RETRO RÁDIÓ

Kemenesi Gábor beleállt! Lerántotta a leplet a tévhitekről





A virológus tisztázza a sokak által ismert tévhiteket. Íme két nagyon gyakori, de teljesen hibás elképzelés a vakcinákkal kapcsolatban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.17.
igazság

A koronavírus megjelenését követően a többség azonnal azt várta, hogy elkészüljenek a vakcinák, amik segítségével az emberiség könnyebben túllendülhet a milliókat érintő víruson. A fokozatos fejlesztésekkel és különböző oltóanyagok elkészítésével együtt azonban megjelentek a tévhitek és a különböző összeesküvés elméletek is, amik miatt egyre többen váltak oltásellenessé. Az ő hitüket pedig egyre több interneten megjelenő tévhit is elkezdte megerősíteni a oltások megkérdőjelezésében.

WMN magazin összeszedett pár tévhitet, amit Kemenesi Gábor virológus, biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa igyekezett megcáfolni, illetve elmagyarázni.

Kemenesi Gábor egy korábbi interjúja során FOTÓ: DUNÁNTÚLI NAPLÓ

  • Az első tévhit
  • Az immunrendszerünk magától is megbirkózna a vírussal és semmilyen mesterséges anyagot nem kéne a szervezetünkbe juttatni, ráadásul erős immunrendszerrel nem is lesz súlyos a koronavírus fertőzés, ha elkapja egyáltalán az illető. Bezzeg az oltás még enyhíti is a természetes védekezőképességét a szervezetünknek.

    Kemenesi Gábor válasza

    „Az „erős” immunrendszer fogalma leginkább a jó reakcióidejű immunválaszt jelenti. Maga az „immunerősítés” is egy tévesen kezelt fogalom, hiszen a jól működő immunrendszer egy jól működő és egészséges szervezet része – így amennyiben odafigyelünk, hogy egészségesen éljünk (amibe többek között beletartozik az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás, a stresszcsökkentés), már meg is tettük a legtöbbet, hogy az immunrendszerünk is hozzánk mérten a legerősebb legyen. Ezt tehát pusztán vitaminok szedésével nem érhetjük el” - fejti ki a valóságot Kemenesi Gábor, aki hangsúlyozza, hogy probléma az is, hogy a szervezetünk még nem ismeri ezt a vírust.

    „A másik probléma, hogy a SARS-CoV-2 egy új vírus. A fertőző betegségek ellen pedig az immunrendszerünk úgy tud védekezni, hogy valamilyen formában megismeri és megtanulja őket. Ezt vagy a megfertőződéssel, és annak minden ismert és ismeretlen kockázatával, vagy az emberiséget már számtalanszor megmentő vakcinákkal érhetjük el. A vakcinában a vírus „esszenciáját”, legfontosabb részét mutatjuk csupán be az immunrendszernek, így nem a teljes fegyverzettel támadó vírust kell legyőznie, és közben megtanulnia, hanem „ki kell olvasni” a vakcinából a védelemhez szükséges információt” - magyarázza Kemenesi. Ezt egy példával is alátámasztja.

    „Egy szemléletes példa: fertőzés esetében a várostrom közben kell kitalálni, hogyan védekezzünk. Itt az immunrendszer csak annyit határozhat meg, hogy hány és milyen jól együttműködő katonánk van. Az oltással viszont előre gyakoroljuk az ostromot, megtanítjuk a katonákat, hogyan védekezzenek, akik így már startra készen várják az ellenséget. A jól működő immunrendszerrel is pontosan úgy elkaphatjuk a vírust, mint a rosszul működővel, a különbséget ezer más faktor szabja meg, de főként a fertőzés legyőzésének mediálásáról van itt szó. Ez lehet például az egyik ok, hogy gyermekeknél kedvezőbb a betegség kimenetele. Ugyanúgy elkapják, de ezerszer jobban „legyűrik”. Fiatal és jó reakcióidejű immunrendszerük van, ez más fertőzéseknél is ismert.”

    A legfontosabb pedig, hogy az oltás nem is egy mesterséges anyag. A szakember hangsúlyozza, hogy sajnos ez egy gyakori, de alaptalan tévhit.

    „Az oltás pedig nem mesterséges anyag, és semmiképpen sem gyengíti az immunrendszert. Ez egy gyakori tévhit, valószínűleg az oltási reakciók (például láz, fejfájás, hidegrázás) jellege téveszti meg az embereket. Ezek a tünetek egyszerűen csak az immunrendszerünk működését jelzik, nem pedig gyengeségét vagy gyengülését.”

  • A második tévhit
  • Sokan úgy érzik, hogy a kifejlesztett oltóanyagok mellékhatásai nem ismertek és így tulajdonképpen egy emberkísérletről van szó, hiszen többször derült már ki gyógyszerekről, hogy károsak.

    Kemenesi Gábor válasza

    „A jelenlegi oltóanyagok fejlesztése pontosan ugyanúgy zajlik, mint bármely gyógyszerkészítményé. Sőt, a klinikai vizsgálatokba bevont emberek száma a szokásos sokszorosa a COVID-19 vakcinák esetében. A 100 000 beadott oltásból egy vagy tíz embernél jelentkező, ritka mellékhatások kiszűrése azonban kizárólag az úgynevezett negyedik klinikai fázisban lehetséges, amikor már nagy számban használatban van egy vakcina. Ez a piacra dobást követő használat során folytatott megfigyelés, amely minden más gyógyszerkészítménynél is pontosan így zajlik” - magyarázza a szakember, aki ennél a tévhitnél is szóba hozza a mesterséges anyag kérdés körét.

    „A másik fontos tény, hogy a modern vakcinákban (mRNS, vektor) nincsenek természetellenes anyagok. MRNS-ből minden pillanatban ezermilliárdnyi van a testünkben, hiszen a szervezet legalapvetőbb működésének pillérei, ugyanez igaz a lipidcseppecskékre, amelyek a vakcina csomagolóanyagát jelentik. A vektorvakcinák esetében egy képességeitől megfosztott, pusztán bevitelre használt nagyon általános vírust „kérünk meg” arra, hogy juttassa be a szervezetbe a vírus legyőzéséhez szükséges információt. Az elölt vakcináknál pedig a több mint 90 éve használt alumínium-hidroxid sót alkalmazzák adjuvánsként, így az egészségügyi kockázat esélye itt is majdnem nulla. A téma iránt érdeklődőknek ajánlom a Zállatorvos kiváló videóját” - teszi hozzá.





    Ezeket olvastad már?
    Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

    Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

    Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

    Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

    Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

    Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

    Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

    Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás