Hősként ünnepli a faluja Pétert! A pap egy temetésen mentette meg az egyik sírásó életét

Michael Jackson-dal ritmusára alkalmazott szívmasszázzsal mentette meg az egyik sírásó, Böszörményi András életét a szertartást levezető görögkatolikus pap Encsen. A sírásó egy helyi 80 éves asszony temetését követően lett rosszul. Bárány Pétert a faluban hősként ünneplik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.18.
döbbenetes

Böszörményi András alkalmi munkaként vállalta el, hogy segít a sírásóknak egy, szintén falubéli, 80 éves asszony temetésén. Azt azonban senki sem gondolta, hogy végül az esemény újabb tragédiába fullad.

Bandi a rokonoknál dolgozott

A Bors munkatársai megtalálták a helyi temetkezési vállalkozót, Béres Lászlót, aki elmondta: Böszörményi András korábban sírásóként dolgozott, ám manapság már csak alkalmanként vállalt kisegítői feladatokat búcsúztatókon.

Bandi a feleségem unokatestvére, tehát közeli rokonomnak mondhatom. Egy temetésre jellemzően négy sírásóra van szükség. Bizonytalan volt, hogy csütörtökön teljes lesz-e a létszám, ezért szóltam a komának, hogy szükségem lehet a munkaerejére. Ő elmondta, hogy aznap fát szeretne vágni az erdőben, de rám való tekintettel elvállalja a munkát a temetésen.

A főhajtást követően lett rosszul

Bandi annak rendje és módja szerint megjelent a szertartáson délelőtt 11 órakor. A sírhelyet már előre kiásták, így neki csak a sírba tételben, az elhantolásban és a koszorúk elhelyezésében kellett részt vennie.

Szokás, hogy a temetés befejezésekor körbeálljuk a sírt, és fejet hajtunk a halott előtt. Ez megtörtént. Már éppen elvonultunk volna, hogy a gyászolókat magukra hagyjuk, amikor Bandi hirte­len rosszul lett, és elesett. A fejét beverte a járdaszegélybe. Mindannyian nagyon megijedtünk – mesélte a vállalkozó, akinek fia azonnal tárcsázta a segély­hívó számot.

Alig érezték a pulzusát

– Bandit az oldalára fordítottuk, de aztán hamar kiderült, hogy mi pont nem azon az oldalán állunk, hogy elvégezhessem a szívmasszázst. Kitapintottam viszont a pulzusát, ami már alig volt érezhető – részletezte a történteket László. A 80 éves nénit gyászolók egyébként jól ismerték a rosszul lett Bandit, hiszen mindannyian egy parányi településen élnek. Sándor, az eltemetett néni egyik rokona ugyancsak megijedt, amikor megtörtént a baj. – Egy flakonból vízzel locsoltam Bandi homlokát – tette hozzá a lapnak.

Isten segített a papnak

Nem volt helye tétlenségnek. Gyorsan levetettem a liturgikus ruhát, a felont és az epitracheliont, és elkezdtem a kompressziót. Részben katonai családból származom, ezért vannak elsősegélynyújtási ismereteim. Tudtam, hogy a megfelelő eredményhez Michael Jackson egyik híres dalának ritmusát kell a szívmasszázs során alkalmaznom – mondta a Borsnak Bárány Péter piricsei parókus, aki úgy tartja, hogy a sikeres életmentés Isten segítségének köszönhető. A pap a beavatkozás során csak magában imádkozott.

Fotó: Bors

A vállalkozó is rosszul lett

A mentés során Bandi szája habzani kezdett. A beteg fel-felhördült, amit a jelenlevők jó jelnek véltek. A történtek viszont Lászlót annyira megviselték, hogy ő is rosszul lett, így a helyszínre végül két mentőt kellett hívni.

Még a kocsiban kaptam egy nyugtatót és egy vérnyomáscsökkentőt, amitől gyorsan javult az állapotom.

Elhunyt volna, ha nincs a temetés

Bandiról viszont kiderült, hogy sajnos nagyon rossz állapotban vannak az erei, és vélhetően nem kerülheti el a szívműtétet. Még nem tudtunk vele beszélni, de az orvosaitól megtudtuk, hogy amikor ébredezni kezdett, nem tudta, hogy hol van és mi történt. Most mélyaltatásban tartják – folytatta Sándor, majd is hozzátette:

– Már a mentősök megjegyezték, hogy amennyiben elmarad a gyors be­avatkozás, Bandit biztosan elveszítjük. Ebből következik, hogy annak köszönheti az életét, hogy elvállalta a temetést.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás