
Ki a hibás? Egy 12 éves kisfiú az életéért küzd, miután elektromos rollerével egy kocsi alá repült
Rémálommá vált a rollerezés a 12 éves kisfiúnak.
Brutális gyilkosság áldozata lett az egész család, miután az apuka vérengzésbe kezdett.
A feltételezett gyilkos először megölte a párját és közös gyermeküket, majd önmagával is végzett. Írországban, Ballyreehanben egy brutális gyilkosságra lett figyelmes a család szomszédja, aki rátalált a 3 holtestre. A rendőrség nyilatkozata szerint az apuka, Morris agyonlőtte feleségét és fiukat, majd végzett önmagával is.
Egyelőre nem tudni a pontos okát, hogy mi válthatta ki belőle azt a dühöt, hogy megtegye ezt a szörnyű gyilkosságot. Se a szomszédok, se az ismerősök nem tudják felfogni, hogy hogyan történhetett meg ez, és minden közelállót sokkolt az eset.
A The Mirrornak nyilatkozott egy fiatal lány, aki évekig a meggyilkolt fiúval, Jamie-vel egy iskolában tanult.
„A hányinger kerülget” – mondta. – „ Mindenki, aki ismerte őt a suliból teljes sokkban van.”
Egy másik volt osztálytársa is megszólalt a lapnak – „Kedves volt, a legszebb lelkű ember. Évek óta ismertem már, és olyan édes volt az iskolában, senki nem tudja elhinni sem, hogy ez megtörtént” – nyilatkozta.

Rémálommá vált a rollerezés a 12 éves kisfiúnak.

Sok európai országban, így itthon is megemlékeznek róla.

A falra felszerelt kamera rögzítette a lányt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.