
„Apa, miért nem látok?” – szívszorító kérdést tett fel a kislány, aki jelenleg az életéért küzd
Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.
Fennáll a szökés és a bűnismétlés esélye, ezért három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi letartóztatását.
A bíróság szerint a bizonyítékok alapján a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem – áll a bíróság közleményében. Emiatt a kerületi bíróság október 2-áig meghosszabbította a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – írta a konkrét ügy ismertetése nélkül a törvényszék.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy magát iszlamistának valló 21 éves férfival szemben folytat nyomozást, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon.

A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett. A vádhatóság indítványozta a gyanúsított egy hónapra elrendelt letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.

Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.

Egészen eddig téves megközelítést használtunk volna?

Nem mindennapi kapcsolatban él a kétgyermekes anya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.