
Veszélyben a fiatalok: a világ egyik legfertőzőbb vírusa támad, többen kórházba kerültek
Súlyos állapotban van több gyermek.
A városban jártunk és mértünk. Volt, ahol szinte megolvadt az aszfalt. Volt olyan hely, ahol 60 fokot meghaladó értéket mutatott a hőmérő.
Ma tetőzik a hőhullám! Az elmúlt napok brutális forrósága után ma még magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála. A harmadfokú hőségriadó alatt nagyon fontos, hogy sok folyadékot igyunk, tartózkodjunk árnyékos vagy légkondicionált helyen, ha tehetjük, 11 és 15 óra között ne menjünk napra az extrém erős UV-sugárzás miatt, és használjunk naptejet! A Metropol a város több pontján is megmérte, hogy mekkora hőséggel kell megbirkóznunk. Volt olyan hely, ahol 60 fokot meghaladó értéket mutatott a hőmérő.
Katalin: „Engem nem zavar a meleg, inkább ez, mint a hideg tél. A nyár erről kell hogy szóljon, szerencsére engem nem visel meg.”
Erika: „Nekem fokozottan kell figyelnem, hiszen napallergiám van. Nem mindegy tehát, hogy mikor és mennyit tartózkodom a szabadban. Emellett természetesen engem is zavar ez a túlzott hőség”
Helga: „Nagyon nehéz meglenni ebben az időben. Az ember nagyon fáradékony ilyenkor. Próbálok minél kevesebbet napon tartózkodni.”
Súlyos állapotban van több gyermek.
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Több ezer káresetről érkezett bejelentés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.