
Brutális támadás Zuglóban, őrjöngő férj szurkálta össze feleségét és annak barátját az utcán
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉletveszélyesen megsebesítette válófélben lévő felesége barátját egy férfi Budapesten – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a férfi vasárnap hajnali négy órakor a főváros XIV. kerületében az utcán késsel támadt válófélben lévő feleségére. A nő barátja a támadó elé állt, aki erre kilencszer megszúrta, illetve megvágta őt. Az asszony megpróbálta kicsavarni férje kezéből a kést, és közben ő is megsérült. Végül a nő apjának sikerült lefegyvereznie az „őrjöngőt”, aki autójával elmenekült.
A megkéselt férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A BRFK nyomozói két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A 44 éves L. Attilát emberölés kísérlete megalapozott gyanújával kihallgatták. A férfit – aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, de vallomást nem tett – őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre