
Érkeznek a megemelt fizetések, nő a bruttó, de még jobban nő a nettó
Több millió munkavállaló keresete nő érdemben. Érkeznek a megemelt fizetések.
Véres verekedésbe torkollott egy maszk miatti vita a repülőgépen.
A Southwest Airline nevű légitársaság járata a kalifornia Sacramentóból tartott San Diego felé, fedélzetén annak legénységével és utasaival – köztük Vyvianna Quinonezzel – írja a People.
A nőt már a San Diego-i kikötői rendőrség azonosította, majd ezt követően le is tartóztatta a levegőben elkövetett tettei miatt.
Egy légiutas-kísérő hölgy szóvá tette, hogy az utas nem visel szájmaszkot. Az ezután következő esetet megörökítő videó természetesen azóta vírusszerűen terjed a világhálón:
A felvételen jól követhető, hogy az atrocitást végül lélekjelenléte birtokában egy másik utas fékezi meg, ám a képsorokat nézve az is tisztán látszik, hogy a megtámadott stewardess addigra már vérző arccal igyekezett óvni testi épségét.
Mivel a 28 éves elkövető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott áldozatának, aki két fogát veszítette el a bunyóban, a törvények értelmében bűncselekményt követett el, vagyis súlyos testi sértés miatt emeltek vádat ellene.

Több millió munkavállaló keresete nő érdemben. Érkeznek a megemelt fizetések.

Erre mondhatunk nemet!

Két évet adtak neki az orvosok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.