
A Metropol összeszedte a hétvége legfontosabb eseményeit, hogy meddig utazhatunk a BKK tesztbuszával, illetve, hogy milyen programok várják a gyerekeket.
A fővárosban ma még bárki kipróbálhatja a BKK legújabb elektromos tesztbuszát. Az eszközt mindenki ingyenesen veheti igénybe. A járművel mindenki találkozhat a 105-ös vonalán e105-ös jelzéssel. A busz teljesen elektromos, így védi a környezetünket és jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A BKK és az ArrivaBus az utasok bevonásával egy héten keresztül tesztelte a Daimler Buses legmodernebb, teljesen elektromos városi autóbuszát, a Mercedes-Benz eCitarót.
A Fővárosi Közgyűlés még 2019-ben fogadta el a Budapesti Mobilitási Tervet. Ennek az a célja, hogy modern és környezetbarát járművek közlekedjenek Budapesten.
A hét utolsó napján minden a gyerekekről szól, ugyanis vasárnap tartják a Nemzetközi Gyermeknapot. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberi határozata alapján a kicsiket 1950 óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük. A cél akkor az volt, hogy az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeit megsegítsék. Ezen a napon minden nagyobb településen játékos programokat, versenyeket és előadásokat szerveznek a fiatalok számára. Ehhez hasonló rendezvény már a második világháború előtt is volt, akkor azt gyermekhétnek hívták.
Óbudán ügyességi pálya, a Városligetben online gyereknap lesz
A fővárosban számos helyen készülnek programokkal gyereknap alkalmából. Óbudán, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat munkatársai színes ügyességi pályát festenek május 28-án 10 órától a Gyógyszergyár utcában. Az alkotás folyamatába környékbeliek is becsatlakozhatnak. A festés a gyereknap után sem áll le, hogyha az időjárás engedi, akkor az ügyességi pályák festése tovább zajlik majd.
A hétvégén a Városliget is szervez programot a fiataloknak, azonban a koronavírus-járvány miatt csak online lehet majd becsatlakozni az eseményekbe. Lesz többek között sportfoglalkozás és zenés műsor is. A részletes program a ligetbudapest.hu-n található meg, az eseményhez pedig a Gyerekliget Facebook-csoportban lehet csatlakozni.
(Fotó: Shutterstock)
Mától újabb jelentős árcsökkenés várható a hazai kutakon. A benzin ára 6 forinttal, a gázolaj ára 5 forinttal csökken. Így május végétől a benzinért 423 forintot, a gázolajért 425 forintot kell fizetni. Az üzemanyagárak az utóbbi időben folyamatosan csökkentek.
Még a mennyezet is véres volt.
Átadták a jegybevételből származó összeget.
A gyógyulása érdekében egy kockázatos műtét előtt áll.
Több autóban is súlyos károk keletkeztek egy vandál miatt.
Azonnal cselekedett a biztonságért felelős cég.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre