RETRO RÁDIÓ

Szombaton kinyit az ország a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek





Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.30.
koronavírus

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, újabb szakaszhatárhoz érkezünk. Szombat reggeltől a kijárási tilalom kezdete módosul, a boltok és vendéglátóipari egységek 11-ig lehetnek nyitva, és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak bizonyos helyek.

A kormányfő azt mondta, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Csütörtök estére már több mint 3,91 millióan megkapták az oltásukat, ezért pénteken biztosan eléri a négymilliót a beoltottak száma, így szombaton életbe léphetnek az új szabályok – közölte a miniszterelnök.

A 16 és 18 év közöttiek oltása Pfizer-vakcinával az érettségiket követően, május 10-e után indul – tudatta a kormányfő. Annyi vakcina van Magyarországon, hogy az összességében mindenki számára elegendő, aki be akarja magát oltatni. Most már csak az embereken múlik, hogy fölvegyék az oltást – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök leszögezte, még nem vagyunk túl a járványon, felelősségteljesen kell viselkednünk.

Az oltás nemzeti ügy





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás