
Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.
Hat helyszínen több mint 80 kilogramm, mintegy 250 millió forint értékű drogot foglaltak le a rendőrök április 15-én Hajdú-Biharban - közölte a rendőrség.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai, valamint a hajdú-bihari és a debreceni rendőrök, összesen csaknem százan összehangolt akciót hajtottak végre Debrecenben és Tégláson, hat helyszínen - írták.
A debreceni és a téglási banda tagjainak lakásaiban 80 kilogrammnyi zöld, kábítószergyanús növényi származékot és mintegy 3,5 kilogramm fehér, kábítószergyanús port foglaltak le, amelyek feketepiaci értéke összességében 250 millió forint.
Lefoglaltak még a kannabisz termesztéséhez szükséges eszközöket (edényeket, villamossági berendezéseket, ventilátorokat, szűrőbetéteket, szárítótálcákat, termosztátokat, nedvességmérőket), mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, kültéri kamerafelvételeket rögzítő külső merevlemezt és készpénzt is - olvasható a közleményben.
Jelezték: a rendőrség bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt három debreceni és három téglási lakos ellen folytat büntetőeljárást, valamennyiüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Durva dolgokkal vádolták az orvost.


"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.