
„Az idő nem segít, amikor elveszíted a gyermekedet” – drogos sofőr balesetezett, meghalt egy 17 éves lány
Ivott is a kábítószerre az autós
Borzalmas tragédia történt egy kislánnyal, akit családtagjai hosszú időn keresztül bántalmaztak, míg végül az életét vesztette. Az ügyészt is ledöbbentette, mit tettek a 2 éves csöppséggel.
Borzalmas tragédia történt egy philadelphiai kisgyermekkel a múlt héten. A 2 éves Yatzirys Rodriguezt egy ideje keresztanyja felügyeletére bízták, ám nem bizonyult jó döntésnek.
A mentősöket csütörtökön délután riasztották a család Marsden utcai házához, miután a kislány nem reagált semmire. Már akkor gyanúsnak tűnt az eset a szakértőknek, akik az első pillanattól kezdve bántalmazásra gyanakodtak. Azonnal a St. Christopher Kórházba szállították, ám az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
„Nyílt sebek borították a testét, a fején régebbi forradások is voltak. Úgy tűnt, mintha ütésnyomok lennének. Nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan indíték vagy motiváció, ami miatt egy felnőtt ember ilyen szörnyűséget kövessen el egy kisgyermekkel szemben” – mondta Chesley Lightsey segédügyész.
A boncolás során megállapították, hogy a kislányt hosszú időn keresztül kínozták, és a súlyos bántalmazások miatt vesztette életét. A tragédia kapcsán felkeresték az édesanyát is, akiről kiderült, hogy korábban elvesztette gyermeke felügyeleti jogát. A nőt azonban váratlanul érte a tragédia híre, hiszen maga ajánlotta a lány keresztanyját gyámnak – írja a Crime Online.
Több tanú is segített a rendőrségnek, hogy fény derüljön a keresztanya, Yaritza Cirilo-Fuentes és élettársa, Helen Smith szörnyű kegyetlenségére.

Ivott is a kábítószerre az autós

Másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kicsi.

Ledöbbent, amikor kiszámolta, 30 millió költött drogra a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.