RETRO RÁDIÓ

A látogatók szeretete mentette meg a magyar állatkert életét





A Felsőlajoson található magánállatkert nem rég a végleges bezárás küszöbén állt, ám a település közösségének hála folytathatják.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.08.
megható összefogás

Nehéz helyzetben volt az állatok és gondozóik élete

A felsőlajosi állatkert idén ünnepli jubileumi 25 éves évfordulóját, amit beárnyékolt az, hogy november óta zárva kell tartaniuk, és az elmúlt időszakban a szakadék szélére sodródtak és több állatukat el kellett adniuk, hogy folytathassák a munkájukat. Egy újságcikk hatására, amiben rámutattak nehéz helyzetükre, sokan segítettek a magánállatkertnek, hogy ne keljen feladniuk a negyed évszázada tartó munkájukat. A Metropol az állatkert igazgatójával és alapítójával Tóth Tiborral beszélgetett. Az igazgató nagyon szerény emberként nem is számított rá, és nem is akarta azt elérni, hogy az emberek segítségével tudjanak csak létezni.

- Egy kecskeméti lap újságírója folyamatosan járt ki hozzám, én 4-5 alkalommal leráztam, mert nem akartam, hogy az emberek segítségével maradjunk életben. Végül a cikk úgy jelent meg, hogy a felhívás hatására 3000 ember küldött egy nap alatt nekünk pénzbeli adományt, takarmányt, mintha egy bomba robbant volna. Egy nap után lezártam ezt a gyűjtést egyébként, viszont a látogatóinknak hála ezzel a segítséggel továbbra is tudunk működni.

Tóth Tibor, az állatkert igazgatója Fotó/maganzoo.hu

Még állataikat is el kellett adniuk

A Magán-Zoo november óta zárva tart, pár héttel ezelőtt már annyira nehéz helyzetbe kerültek, hogy az állataikat kezdték el áruba bocsátani.

- Én már belenyugodtam egy hónappal ezelőtt abba, hogy be kell zárnunk. Mert nem tudtunk már kitől segítséget kapni. Munkagépet adtunk el, aggregátorokat, és több állatot is sajnos. A közönség egyik kedvencét, a hófehér tevénket, Aysát is el kellett adnunk, de biztos helyre került, ahol gondoskodnak róla és olyan ember vásárolta meg, aki segíteni akart mind pénzben, mind abban, hogy olyan helyre kerüljön, ahol jó dolga lesz, most egy lovasfarmon van - mondta el Tibor.

Az állatok ellátása és az állatkert működtetése hatalmas pénzeket emészt fel még így is, hogy a helyszín hónapok óta zárva tart, náluk nem áll le a munka és az állatok gondozásában nincsen „szabadnap”.

Hé, figyelj csak, szereted az állatokat? Fotó/maganzoo.hu

- Nagyon nagy összegeket emészt fel az állatok etetése, a 21 nagymacskánk például naponta 200 kiló húst eszik meg és még akkor nem beszéltünk a növényevő állatok tápjáról és a rezsiről. Emellett 9 ember fizetését is elő kell teremtenünk. Hála Isten támogatnak, de még így is a bértámogatás mellett nekünk kell kitermelnünk a bérköltségek többi részét és ez is elég magas összeg - nyilatkozta lapunknak a park igazgatója.

Minden macska szereti a tejecskét Fotó/maganzoo.hu

„Innentől kezdve nincs visszaút”

Tóth Tibor mesélt arról is, hogy mi lesz így az állatpark sorsa a jövőben:

- Az emberek jósága szeretete, bebizonyította, hogy kellünk. Innentől kezdve nincs visszaút. Az hogy ennyien összefogtak és rengeteg levelet kaptunk, a könyveimet rendelték sokan, hogy ezzel is segítsenek minket, hát ez hatalmas lendületet adott. Nem szabad már becsuknunk, nagy kitolás lenne az emberekkel szemben.

Mind az itt dolgozók, mind az állatok nagyon várják már, hogy újra találkozhassanak a látogatókkal.

Játszanánk már veletek Fotó/maganzoo.hu

 





Ezeket olvastad már?
Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás