
Újabb sokkoló részletek a budapesti baltás gyilkosságról, ezt mondták a szomszédok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz egész fővárost megrázta a Budapest II. kerületében történt tragédia. A szomszédok elmondták, ők mit tapasztaltak a végzetes napot megelőzően.
Mint arról a Metropol is beszámolt, hétfő este a II. kerületi Kapás utcában egy 39 éves nő baltával végzett az élettársával, majd öngyilkosságot próbált elkövetni. Az ügyben emberölés miatt indítottak eljárást, de úgy tudni, hogy a kórházba szállított asszonyt ezidáig nem tudták kihallgatni. A Bors kedden délelőtt a helyszínen járt, ahol addig már az ajtót lezárták és a vérfoltokat is feltakarították.
„Az elmúlt időszakban nagyon sokat hallottuk őket veszekedni, de sosem gondoltam, hogy idáig elfajulhat a vitájuk. Annyit tudok, hogy a nő egy baltával ölte meg az élettársát, akivel albérletben éltek itt. De az hogy az eszköz miért volt náluk a lakásban, senki nem tudja” - magyarázta az egyik szomszéd.

A lap információi szerint a gyilkossággal gyanúsított nő szörnyű tette után saját maga hívta fel a rendőröket és az édesapját is. Arról is maga számolt be, hogy a gyilkosság után megpróbált magával is végezni. Utóbbi állításával kapcsolatban úgy tudni, a nő testén több vágást is találtak.
Ha segítség kell
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre