
"37 éve taxizom, de én még ilyen káoszt nem láttam a városban" - Taxisok a budapesti gigadugókról
Ami korábban egy 5 perces fuvar volt, az most 40.
A betörők által okozott kár meghaladja a 10 millió forintot.
A Békés megyei rendőrök pénteken Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte több lakásba tört be. A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba. Az ötvenéves budapesti férfi 2020 augusztusa és decembere között a gyanú szerint nyolc helyre tört be, négyre sátoraljaújhelyi társával közösen - írja a police.hu.
Októberben egy gyulai lakásból vittek el ékszereket, az ottani rendőrök állapították meg, hogy ugyancsak zárfésűvel követtek el betörést több helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Várpalotán. A lakásokból pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, volt, ahonnan fényképezőgép is. A kár meghaladja a 10 millió forintot, ennek egy része megtérül, mert a nyomozók több lopott tárgyat megtaláltak. A két férfit őrizetbe vették, és vizsgálják, hogy máshol is követtek-e el hasonló módszerrel bűncselekményeket.
Ami korábban egy 5 perces fuvar volt, az most 40.
Úgy vélik, közük lehetett a kicsi halálához.
Chili, a törpemalac elképesztő kalandja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.