
Milyen lehet a Grand Canyonban élni? Egy helyi lakos elárulja
Egy nő elmondta, milyen valójában a Grand Canyonban élni.
A Meseország mindenkié című könyv értékesítése során indítottak eljárást.
A hatóság fogyasztóvédelmi eljárásban állapította meg, hogy a kiadó tisztességtelen gyakorlatot végez - áll a Budapest Főváros Kormányhivatal közleményben.
A közérdekű bejelentésre indult vizsgálatban - folytatták - a kormányhivatal azt állapította meg, hogy a könyvet mesekönyvként értékesítik, a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is erre utal, az viszont nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.
Minthogy a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, ezzel pedig az egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg - írták.
A hatóság ezért kötelezte az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban. Ezt a Meseország mindenkié című könyv esetében is alkalmazni kell - olvasható a kormányhivatal közleményében.

Egy nő elmondta, milyen valójában a Grand Canyonban élni.

A volt tiszás vezető úgy látja, hogy Magyar Péterék támogatnák a sorkatonaság visszavezetését is.

Ezt állítja Zelenszkij.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.