
Mindent beismert az egykori csodagyerek: gyilkosság miatt állították elő a Forma-1 reménységét
A fiatal férfi egy családi vita során keveredett gyilkosságba.
A nagycsaládosok idén 3580 darab új, hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott programban.
A program tavaly júliusi indulása óta 5398 autó került az érintettekhez, az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg 2,9 millió forintot tett ki.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény idézte Tóth Zoltánt, a Magyar Lízingszövetség főtitkárát, aki elmondta, hogy a nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási programban az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három- vagy több gyermeket nevelő családoknak.
A program tavaly júliusi indulása óta összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a Lízingszövetség tagvállalatai - tette hozzá. A program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250-300 darab körül alakult, ami a közlemény szerint azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti hatását ezen a területen.

A fiatal férfi egy családi vita során keveredett gyilkosságba.

Karácsony az autósüldözést elfelejti, ha a saját embereiről van szó.

Tüntetés kezdődött a tárgyalás napján.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.