
Felfoghatatlan, ennyiért kelt el egy nagyon ritka bélyeg
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy történelmi, ritka bélyeggel ellátott levelet 430 ezer euróért (155 millió forintért) árvereztek el a hétvégén Wiesbadenben.
Az 1859-ből származó levél, amelyen az első lübecki bélyegek szerepelnek, a Heinrich Köhler árverési ház szombati aukcióján kelt el. A szervezők közleménye szerint a licitálás 80 ezer euróról (29 millió forintról) indult, és egy magát megnevezni nem kívánó vásárló 430 ezer eurós ajánlattal győzött.
Egy másik, Baden-levélként emlegetett, 1856-ból származó bélyeges levelet, amelyre százezer eurónál indult a licitharc, végül 320 ezer euróért (115 millió forintért) vásárolt meg egy meg nem nevezett vevő. Egykor II. Károly román királyé volt, aki szenvedélyes bélyeggyűjtő hírében állt. Mikor 1940-ben elmenekült az országból, magával vitte a gyűjteményét.
Később, hogy fenn tudja tartani magát, el kellett adnia a gyűjtemény néhány darabját, de ettől a híres bélyeges levéltől akkor sem vált meg. Halála után, 1953-ban árverezték el. A történelmi, bélyeges leveleket a Tengelmann csoport néhai vezetője, Erivan Haub gyűjteményéből bocsátották árverésre. A német milliárdos 85 éves korában, 2018-ban hunyt el.
Haub gyűjteményének darabjait 2019 nyara óta bocsátják árverésre. A mintegy 8000 tételt 2023-ig különböző országokban 30 aukción kívánják eladni.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre