RETRO RÁDIÓ

Elrabolta a 13 éves lányt, majd házasságra kényszerítette a 44 éves férfi





A férfi hamis papírokat szerzett a lánynak, hogy idősebbnek tüntesse fel. Szülei azért küzdenek, hogy visszakaphassák.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.01.
kényszerházasság

Arzoo Rajatot egy 44 éves muszlim férfi rabolta el Karacsi városából, majd arra kényszerítette, hogy térjen át az iszlám vallásra és legyen a felesége. Szülei dolgozni mentek, még a lány otthon maradt, a férfi ekkor csapott le rá. A házaspár, amint észlelték gyermekük eltűnését jelentették a rendőrségen. Két nappal később az egyik tiszt értesítette őket, hogy a lányuk férjhez ment és megvan a házassági kivonatuk is.

Úgy tudni, a férfi hamis iratokat szerzet, ami azt bizonyította, hogy Arzoo már 18 éves és áttért a vallására. Sőt nevet is változtatott Arzoo Fatimára. Ha még ez mind nem lenne elég megrázó, a bíróság még hitt is a férfinek, hogy a lány saját akaratából tért meg, ezért hagyták jóvá a házasságot. Ennek hallatán Karacsiban és Lahore-ben is tiltakozni kezdtek. A városlakok az utcán vonultak végig az igazságszolgáltatásért.

Állítólag Arzoo megpróbált édesanyjához szaladni a bírósági tárgyalás során, de férje szorosan szorította, hogy megakadályozza távozását. Szülei hiába bizonygatták a lány igazi anyakönyvi kivonatával, hogy még csak 13 éves. Később az is kiderült, hogy a házaspárt meg is fenyegették, lányuk elrablása után, de mindennek ellenére nem adják fel a harcot, hogy visszakaphassák -írja a Daily Star.





Ezeket olvastad már?
Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás